Megalkották a deformált koponya arcát

A mai Bolívia területén találták azt a koponyát, amelynek alakja arra utal, hogy az illető egy rendkívül ritka betegségtől,  craniosynostosistól szenvedett. Ilyenkor a koponyavarratok idő előtt összeforrnak: a koponya deformálódik annak függvényében, hogy mely varratok és milyen sorrendben nőnek össze. Műtét nélkül az agy nem tud megfelelően fejlődni, állandó nyomás alatt áll, ami további, elsősorban kognitív és érzékszervi tüneteket okoz.

A bolíviai Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzött koponya nem datálható pontosan, szakértők szerint a Kolumbusz előtti időkből származik az inka vagy a tiwanaku kultúrából – írja az IFLScience. A hírekbe pedig azért került, mert Cícero Moraes igazságügyi szakértő és 3D-s tervező elkészítette a koponya digitális modelljét, és megalkotta az évszázadokkal ezelőtt elhunyt ember arcát. A szakember hihetetlen munkáiról – köztük egy Árpád-kori magyar nő arcrekonstrukciójáról – itt számoltunk be részletesen.

A mostani inka, vagy tiwanaku személy koponyája mellett egyetlen más, hozzá tartozó csontot sem találtak, így a nemét nem tudták megállapítani, csupán fogai alapján annyit, hogy 17-21 éves kora körül hunyt el. A koponya rendellenes morfológiája miatt a beteg szemei kidülledtek, illetve hallás- és idegkárosodást szenvedett.

A craniosynostosis gyűjtőfogalom, a csapat ezért szakorvosokkal konzultált a diagnózis megerősítése érdekében, amit végül az egyéb csontok már említett hiánya miatt nem tudtak pontosítani. Tényleg rendkívül ritka kórképekről van szó, a Crouzon-szindróma például 25-60 ezer emberből érint egyet, az Apert-szindróma aránya egy a 80-160 ezerhez, míg a Pfeiffer-szindróma gyakorisága 100 ezerből egy.

The post Megalkották a deformált koponya arcát first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed