Friss Hirek

Meggyalázták Hesz Antal emlékhelyét a Mecsekben

Vandálok tomboltak a Hesz-keresztnél – írta a Mecsekerdő.

A Kelet-Mecsek lábánál, Erdősmecske és Ófalu között található Hesz-keresztet október közepén ismeretlenek ledöntötték. A kereszt egy 170 évvel korábban történt tragikus eseménynek állított emléket, fontos a szakmai- és a helyi közösség számára is. Ismeretlen tettesek ellen tett rendőrségi feljelentést a Mecsekerdő Zrt. a rongálás miatt.

Mecsekerdő Zrt

Az emlékművet a Mecsekerdő visszaállítja, amelynek felújítását már megkezdte. A Hesz-kereszt várhatóan 1-2 hónap múlva visszakerülhet helyére.

Bár a Mecsekerdő területén ritka az ehhez hasonló eset, de nem egyedülálló: korábban a Kis-réti tanösvény megújítása során történt hasonló vandalizmus, akkor az átadó előtt több újonnan kihelyezett táblát rongálták meg.

Tragikus események emlékhelye

A Hesz-kereszt különleges történelmi emlékmű, amely Hesz Antal erdész emlékét őrzi, akit rablók gyilkoltak meg 1853-ban. A kereszt felirata is a tragikus eseményre utal: „AMTET VON ANTON HESZ 1853″. A helyszínen korábban egy szerény, kővel körülölelt fakereszt is állt, amely egy sírhalmot jelölt.

A helyi történetek szerint a Hesz-kereszt mellett, egy másik tragikus esemény helyszíne is ide kötődik: egy csendőr, Kriska Pál sírja, akit a második világháború során szovjet katonák elfogtak és kivégeztek. A csendőrt a helyi erdészek temették el, miután hozzátartozóit értesítették.

A Mecsekerdő kéri a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az elkövetőkről, jelezze a hatóságoknál. Ez fontos a szakmai- és a helyi közösség számára is.

Kapcsolódó
Értelmetlen pusztítás: valaki elterelt egy patakot a Mátrában
A természetkárosítás helyett okosabb, ha úgy töltünk időt a természetben, hogy a lehető legkisebb nyomot hagyjuk magunk után.

The post Meggyalázták Hesz Antal emlékhelyét a Mecsekben first appeared on Sokszínű vidék.


Exit mobile version