Csütörtök hajnalban meghalt az az öthónapos békési csecsemő, akit az édesapja bántalmazott, amíg az édesanyja a gyerek ikertestvérét kórházba vitte.
Az RTL Híradójának riportja szerint az egyik iker, egy kisfiú kedden késő este lett rosszul. Asztmás roham gyanúja miatt a szülők kihívták a mentőket, akik kórházba vitték a gyermeket. Édesanyja vele tartott, így a másik ikergyermek, a kislány az apjával maradt otthon. Nem sokkal később újra riasztották a mentőket a békési címre: az apa kért segítséget, miután állítása szerint a kislány leesett az ágyról. A gyerek annyira rossz állapotban volt, hogy a mentőknek újra kellett éleszteni a helyszínen, a beszámolók szerint vérzett a feje, és zúzódások borították a testét.
A kislány végül a kórházban belehalt a sérüléseibe, de a rendőrséget már korábban értesítették, mivel az orvosok úgy vélték, a gyermek nem sérülhetett meg ilyen súlyosan, ha csak az ágyról esett le. Az apát őrizetbe vették, emberölés gyanúja miatt folyik ellene eljárás. Gyanúsítotti kihallgatása során bevallotta, hogy ő bántalmazta a kislányt: földhöz vágta, mert idegesítette a sírása és nem tudott tőle aludni.
A csatorna úgy tudja, az asztmás rohammal kórházba került ikertestvér már jobban van, de egyelőre nem engedték haza a kórházból.
The post Meghalt a kórházban egy öthónapos kislány, az apa bevallotta, hogy földhöz vágta first appeared on 24.hu.