Meghalt Nagy Béla, az olimpiák legeredményesebb magyar íjásza

82 éves korában elhunyt Nagy Béla, aki

a magyar íjászok közül a legjobb eredményt érte el az ötkarikás játékokon azzal, hogy 1980-ban Moszkvában az ötödik helyen végzett.



A magyar szövetség honlapja szerdai gyászhírében kiemelte: a tizenhatszoros magyar bajnok, az íjászsport örökös bajnoka két olimpián szerepelt, a moszkvai előtt az 1972-es müncheni játékokon vett rész, emellett három világbajnokságon és négy Európa-bajnokságon képviselte Magyarországot.

Pályafutása során nemcsak kivételes sporteredményeivel, hanem emberségével, alázatával és közösségépítő munkájával is példát mutatott mindannyiunk számára

– emelte ki a bejegyzés Nagy Béláról, aki évtizedeken át meghatározó alakja volt a magyar íjászatnak.

Búcsúztatása november 19-én, 11:15-kor lesz a Pesterzsébeti temetőben, polgári szertartás keretében.

Kapcsolódó
Meghalt Jenei Imre, aki edzőként BEK-győzelemig vezette a Steaua Bukarestet
Volt a magyar és a román válogatott szövetségi kapitánya is.

The post Meghalt Nagy Béla, az olimpiák legeredményesebb magyar íjásza first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed