Friss Hirek

Meghalt Ron Ely, a Tarzan-sorozat sztárja

86 éves korában meghalt Ron Ely amerikai színész, akinek legismertebb alakítása a ’60-as évekbeli Tarzan-sorozat címszerepe volt.

A világ elvesztette az egyik legnagyszerűbb embert, aki valaha benne járt – én pedig elvesztettem az apámat

– írta az Instagramon a színész lánya, Kirsten Casale Ely.

A ’30-as évek Texasában született Elynak a Tarzan hozta meg az igazi áttörést, amely 1966 és 1968 között futott az NBC csatornán, ebben a két évben pedig a kaszkadőr nélkül dolgozó Ely eltörte több csontját, és korabeli sajtóbeszámolók szerint állatok is támadtak rá a forgatás során. Később feltűnt még a Szerelemhajó című népszerű sorozatban, illetve ő játszotta a főszerepet az 1975-ös Doc Savage: The Man of Bronze című filmben, amelynek producere a magyar származású, többszörös Oscar-jelölt George Pal volt.

A 80-as évek elején a Miss America szépségversenyek házigazdájaként is ismert volt, ott ismerte meg feleségét, Valerie-t, akitől három gyereke született. 2001-es visszavonulása után Ely írni kezdett, és két krimije is megjelent.

A BBC tudósítása szerint a színész Santa Barbara-i otthonában halt meg szeptember végén.

The post Meghalt Ron Ely, a Tarzan-sorozat sztárja first appeared on 24.hu.


Exit mobile version