Megint vizsgálat indult az eMAG ellen: őrült nagy leértékelést hirdettek, majd törölték a rendeléseket

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Extreme Digital-eMAG ellen, mivel a cég „több ponton is” megtéveszthette a fogyasztókat – írja a Kreatív. A vizsgálat egyik kiváltó oka a tavaly július végén „Őrült napok” címmel meghirdetett négynapos akció volt: ekkor több terméküket is komoly árengedménnyel reklámozták, majd törölték az adott termékekre leadott rendelések többségét. De a gyanú szerint tavaly október óta a szállítási határidőkről is valótlan tájékoztatást adnak, 2023 nyara óta pedig egyes termékeknél úgy állítják be, mintha előny, nem pedig jogszabály előírta kötelezettség lenne a 14 napos elállási jog és a termékgarancia ideje.

Az eMAG nem először kerül célkeresztbe az akciózási gyakorlata miatt: 2021-ben a GVH 200 millió forintos pénzbüntetést mellett 4 milliárd forint értékű jóvátételi vállalásra kötelezte őket. Mivel ezt sem teljesítették rendesen, később további 50 milliós pótbüntetést kaptak.

A mostani vizsgálat nem kizárólag az akciózási gyakorlatukat érinti, hiszen a GVH szerint 2022 óta úgy teszik közzé a fogyasztói értékeléseket, hogy az alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed