Friss Hirek

Meglepően kevés halat esznek a magyarok: kiderült, milyet vesznek a legtöbben 2024-ben

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi – fogalmazott az Agrárszektornak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnökségi tagja, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Míg a tógazdasági haltermelés esetében nincsenek kiugró számok, addig az intenzív haltenyésztés mértéke évről évre növekszik, ennek ellenére az európai halfogyasztás 20-22 kilogrammos átlagának csak egyharmadát, mintegy 6,3 kilogrammnyi halat fogyasztunk Magyarországon évente fejenként. A legtöbb halat Japánban fogyasztják, ott egy ember körülbelül 70 kilogramm halat eszik meg évente.


Exit mobile version