Megszületett az első magyar guruló zsinagóga, Budapest utcáit járja majd

A magyar zsidó közösség két fontos vezetője, Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus és a Chabad-Lubavics irányzat magyarországi vezetője és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija jelenlétében, szeptember 30-án adták át az első magyarországi micvamobilt, azaz kerekeken guruló zsinagógát – írja az MTI.

A Cipők a Duna-parton nevű emlékműnél tartott eseményen a két rabbi mellett Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.

A helyszínen kiderült: a jármű naponta egy-két órán keresztül a vízparti emlékműnél lesz megtekinthető, a fennmaradó időben pedig Budapest utcáit járja majd, hogy a város különböző pontjain érjen el zsidókat és segítse őket egy-egy micva, vagyis tórai parancsolat, jócselekedet végrehajtásában.

Az első micvamobilok a lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi kezdeményezésére az Egyesült Államokban, 1967 nyarán indultak útnak. Az eleinte a Hertz autókölcsönző átalakított teherautóiból született, vallási kellékekkel és könyvekkel megrakott járművek az amerikai, identitását lassan elvesztő zsidóság megszólításának, az asszimiláció elleni harc eszközeivé váltak. Ezeket a mobil zsinagógákat fiatal jesiva tanulók és rabbik vezették, akik igyekeztek az utcákat járva megszólítani a zsidókat, hogy hajtsanak végre egy-egy parancsolatot: a férfiak helyezzék fel az imaszíjat, a hölgyek vigyenek magukkal egy-egy szombati gyertyát, adakozzanak vagy csak beszélgessenek egy kicsit a zsidóságról.

Az eseményen a magyarországi holokauszt 80. évfordulójáról, illetve az Izraelt tavaly október 7-én ért terrortámadásról is tartottak megemlékezést.

The post Megszületett az első magyar guruló zsinagóga, Budapest utcáit járja majd first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed