Friss Hirek

Megvádolták a férfit, aki ötezer forintjáért vert halálra egy hajléktalant a Klauzál téren

Halált okozó testi sértés és rablás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal  a 32 éves kárpátaljai származású hajléktalan férfival szemben, aki tavaly augusztusban összevert egy másik hajléktalant, majd elvette annak 5000 forintját. Az áldozat később belehalt sérüléseibe.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az ügyben megvádolt két férfi véletlenül találkozott össze Budapest VII. kerületében a Klauzál téren, ahol más hajléktalanokkal együtt italozni, beszélgetni kezdtek. Pár órával később a park mellett találkoztak a szintén hajléktalan későbbi áldozattal is, aki a parkot szegélyező betonpadkán, a parkoló autók mögött ült részegen.

A 47 éves férfi leborotválta a későbbi áldozat haját, aki cserébe felajánlotta, hogy szívesen vásárol neki cigarettát, de ő erre nem tartott igényt, ellentétben 32 éves társával, aki viszont a sértettől – sikertelenül – borra és cigarettára pénzt követelt. Ekkor szóváltás alakult ki közöttük, majd a 32 éves férfi két alkalommal arcon ütötte a sértettet, aki ettől a földre esett és utána közepes erővel legalább kétszer fejen rúgta az ittassága miatt ekkor már védekezésre képtelen áldozatát, majd elvette annak 5000 forintját és sietve elmenekült.

A bántalmazást először közelről, majd az autók mögül figyelemmel kísérte a támadó 47 éves társa, de az eszméletlen, segítségre szoruló sértettet magára hagyva ő is távozott. Éjfél körül járókelők találtak rá az áldozatra, aki addigra – az ittasságával is összefüggésben – légúti vérzései miatt megfulladt.

A főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az ukrán állampolgárságú férfire azzal, hogy utasítsák ki az országból, míg a társára felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. A támadó elfogása óta letartóztatásban van, míg a segítségnyújtást elmulasztó másik vádlott szabadlábon védekezik. Az elkövető vallomásáról ide kattintva olvashat.

The post Megvádolták a férfit, aki ötezer forintjáért vert halálra egy hajléktalant a Klauzál téren first appeared on 24.hu.


Exit mobile version