Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azzal a 23 éves moldovai férfival szemben, aki tavaly áprilisban két ember halálát okozó Ferihegyi gyorsforgalmi úton. Értesüléseink szerint egy 49 éves férfi és egy 48 éves nő halt meg a balesetben.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi április 18-án este a XVIII. kerületben, a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton vezetett egy ötszemélyes személygépkocsit a belváros felé. A férfi az útszakaszon megengedett 70 kilométer per óra helyett 112-115 kilométer per óra sebességgel haladt.
A moldáv sofőr a kocsiban – annak utasterében és csomagtartójában – kilenc utast vitt, köztük nyolc nepáli állampolgárt, akik jogellenesen tartózkodtak Magyarországon. Embercsempészként Portugáliába próbálta kijuttatni a nepáliakat. Az út során a sofőr átsodródott a szemközti sávba, majd egymás után két szembejövő gépjárművel is ütközött, s ezután 85-90 kilométer per órás sebességgel a jobb oldali terelőkorlátnak csapódott.
A fővárosi rendőrök azonosították a sofőrt, és 2024 novemberében őrizetbe vették, majd a férfi, ügyészi indítvány alapján, letartóztatásba került, és azóta is abban van. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és minősített eseti embercsempészéssel, valamint a balesetet okozó által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásával vádolta meg vádiratában.
Az ügyészség letöltendő börtönt kért a férfira azzal, hogy utasítsák ki az országból, és határozott időre tiltsák el a közúti járművezetéstől.
The post Megvádolták a moldáv cserbenhagyót, aki egy 49 éves férfi és egy 48 éves nő halálát okozta a Ferihegyi reptérre vezető úton first appeared on 24.hu.