Méltó emléket állít a Brawn GP-nek az új F1-es dokumentumfilm?

Gyermekként számtalan csodával találkozik az ember, hiszen egy fiatal, tapasztalatlan léleknek minden benyomás új, ennek megfelelően képes a legapróbb dolgokra is rácsodálkozni. Aztán ahogy cseperedik, ez az érzés egyre kevesebbszer keríti hatalmába, míg végül mindent meg tud magyarázni a józan ésszel, többé már nem hisz az ilyesmikben. A lélek ekkor válik felnőtté, de mindenkiben ott lapul mélyen a gyerek, aki még szeretne csodákat, de a legtöbben inkább elnyomjuk ezt az érzést, nem figyelünk oda rá, titkon viszont vágyunk erre az élményre. Az autósport pedig mindig tartogat ilyen történeteket, amelyek minden racionalitással dacolva íródnak a szemünk előtt. Valahol a Brawn GP esete is ide tartozik. Aki ismeri a sztorit, biztosan tudja, hogy még a szaksajtóban is sokan csak tündérmeseként, vagy csodaként emlegetik a Ross Brwan nevével fémjelzett istálló bajnoki címét, és bármennyire is ódzkodom ezektől a szavaktól, elsőre nem tudok jobb jelzőket, hiszen kívülről annyira hihetetlennek tűnik az egész. A történet behatóbb ismerete persze sokmindet megmagyaráz, a sorozat alkotói remekül érezték, hogy ezt a „mesét” bizony el kell mondani.

Hirdetés

A Liberty Media hatalomátvétele óta sorra készülnek a dokumentumfilmek a Formula-1-ről, ezek minősége pedig igencsak ingadozó, hiszen a Drive to Survive évadról évadra vesztette el minden hitelességét a keményvonalas rajongók szemében, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy – főleg Amerikában – rengeteg új nézőt hozott a sportnak. Ellenpéldának pedig ott a Michael Schumacher életét feldolgozó film, amely szinte kifacsarja az ember szívét, annyira jól ábrázolja min megy át a hétszeres világbajnok családja a síbaleset óta. Ám, hogy ne csak az egyik streamingóriás repertoárjából hozzak példákat, a Bernie Ecclestone életét körüljáró filmsorozat is felemás érzéseket hagyott bennem, ugyanis talán a kelleténél is jobban az egykori vezér szemüvegén keresztül mutatja be a sportot. Ezek ismeretében félve ültem le megnézni a Brawn GP történetét bemutató 4 részes sorozatot, ugyanis fogalmam sem volt mit várjak, és őszintén, ennél kellemesebb meglepetés nem is érhetett volna csalódhattam volna, ugyanis jóval kevesebbet vártam a Keanu Reeves nevével promótált sorozattól.

Rögtön az elején ki kell emelnem a szűk négy óra képi világát, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az alkotás ne csak a sportág rajongóinak, de a Formula-1-gyel csak most ismerkedők számára is befogadható legyen. A dupla diffúzor ismertetése közben különösen tetszett ahogy a számítógépes grafikákat és a valóságot egybegyúrták, de a szórakoztató elemekhez is ügyesen nyúltak.

Hirdetés

A szép vizualitás viszont nem sokat ér, ha nincs mögötte tartalom, az alkotók viszont remek munkát végeztek ezen a fronton is. A sorozat a 2008-as szezonban veszi fel az események fonalát, amikor a Honda közli az akkori csapatvezetéssel, hogy a gazdasági helyzet miatt kiszállnak a Formula-1-ből és a komplett csapatot úgy ahogy van beszántják. Ross Brawn és Nyck Fry ma már tudjuk, hogy nem engedték ilyen könnyen el több mint 700 ember megélhetését, és kiharcolták a japánoknál, hogy tovább működtethessék a csapatot. A filmben előkerül a legendás egyfontos érme is, amelyet Brawn adott Hiroshi Oshimának, a Honda akkori motorsportért felelős igazgatójának, és ez csak egy a sok anekdota közül. A szereplők kiválasztását sem vették félvárról, és szinte minden jelentős résztvevőt megszólaltat Keanu Reeves. Nem csak a Brwan GP-től, hiszen feltűnik a színen Bernie Ecclestone, az F1 akkori mindenható ura, Mark Webber, a Red Bull egykori versenyzője, de még Christian Horner, vagy Luca di Montezemolo is, akik a 2009-es szezonban a Red Bull és a Ferrari első emberei voltak. Bennem némi hiányérzetet hagyott, hogy Sebastian Vettel nem tette tiszteletét a filmben, de a fenti lista ismeretében azt gyanítom, hogy a négyszeres világbajnok egyszerűen visszautasította a megkeresést, pedig biztosan érdekes lett volna hallani, hogyan vélekedik az akkori időszakról mai fejjel.

Jenson Button és Rubens Barrichello, a Brawn két versenyzője viszont elég részletesen beszél erről az idényről, és itt a film nagyon jól játszik a néző érzelmeivel is. Különösen nagy hangsúlyt kap mindkettejük hazai futama, olyannyira, hogy Button a silverstone-i pálya célegyenesében meséli el az autó mellett ácsorogva, hogyan élte meg a 2009-es Brit Nagydíjat, míg Barrichello az interlagosi aszfaltcsík kellős közepén vallja meg mennyire nehéz volt megemésztenie, hogy ezúttal is a másodhegedűs szerep jutott neki, és a világbajnoki álmai a brazil közönség előtt törtek darabokra. A egyik legkomolyabb gyomros viszont akkor éri a befogadót, amikor Button az édesapjával való kapcsolatáról beszél, aki 13 évesen azt mondta neki, hogy nincs meg benne a tehetség a Formula-1 eléréséhez, majd a következő jelenet a brazil pálya boxutcájába repíti a nézőt, ahol könnyek között együtt ünneplik a világbajnoki címet. Valódi érzelmi hullámvasút mind a négy óra, a fent vagy lent pedig csak attól függ, hogy éppen a szezon mely szakaszában járunk.

Hirdetés

Mivel az őszi kirándulós időnek már vége, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy a hideg decemberi napok valamelyikén tegyen egy próbát a Brawn GP történetét feldolgozó sorozattal, akkor is, ha éppenséggel nem tartozik a megrögzött Formula-1-es rajongók egyre apadó táborába, hiszen ez a történet még abból a korszakból maradt itt, amikor elképzelhetetlen volt, hogy egy versenyző 22 futamból 19-et könnyedén nyerjen, de persze a maga módján Max Verstappen idei teljesítménye is csodaszámba fog menni néhány évtized múlva.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed