Miért őrül meg a világ egy szexuálisan zaklatott férfi történetéért?

Aki az elmúlt hetekben némiképp tájékozódott sorozatügyileg, azzal egészen biztosan szembejött egy szomorkás tekintetű, kockás zakós férfi, illetve az olyan cikkcímek, mint „az idei év leghátborzongatóbb epizódja” (Guardian), „a sötét mestermunka, amely romba dönt” (Collider), vagy „az egyik legjobb dolog, amit valaha láttam”. Ez utóbbit nem más mondta, mint Stephen King, aki a Times számára írt esszéjében áradozott a Szarvasbébiről, amelyben azt írta,

az első gondolatom az volt, hogy hál’istennnek az én regényem jelent meg előbb, különben mindenki azt gondolta volna, hogy Richard Gaddtól loptam

– utalva ezzel az 1987-ben megjelenő Tortúrára, amely ugyancsak egy nő beteges rajongásáról szól egy férfi iránt.

Gadd története hasonló témát jár körül, ám a legrémisztőbb eleme épp az, ami King írásából hiányzik: a személyes tapasztalat. A skót író, színész és komikus ugyanis saját élettörténetét gyúrta előbb színdarabbá, majd sorozattá, sikere pedig egyre nagyobb. Mindezt úgy, hogy egy tipikus sleeper hitről van szó, azaz olyan alkotásról, amely aligha volt rajta az év leginkább várt sorozatainak listáján, mégis surranópályán érkezve akkorát megy, hogy a Netflix toplistájáról azóta is kirobbanthatatlan, és nézőszámot tekintve a Vajákot megközelítve nagy esélye van, hogy felkerüljön minden idők tíz legnézettebb Netflix-sorozatának listájára. Pedig már első blikkre sem az a tipikus nézőcsalogató: egy nagyon brit fekete komédia sajátos humorral, nagy nevek nélkül, ráadásul témája sem az, amit látva azonnal kattint az ember: a zaklatásról szól.De akkor mégis mitől lett ilyen népszerű egy rétegsorozat?

A világ egyik legnépszerűbb művészeti dzsemboriján robbant be

Az Edinburgh-ban évente megrendezett összművészeti fesztiválra, a Fringe-re már évtizedek óta érdemes odafigyelni (a fesztiválról itt írtunk bővebben), olyan színészek tűntek fel itt karrierjük hajnalán, mint Emma Thompson, Maggie Smith, Rowan Atkinson vagy épp Alan Rickman. De nemcsak színészek, hanem történetek is indultak már innen világhódító útra: többek közt a Fringe-en debütált színdarabként például a Rosencrantz és Guildenstern halott, vagy a britek körében rendkívül népszerű, itthon korábban a Viasaton futó Taskmaster (A feleadatosztó), ahol komikusok egy csoportja versenyez őrült feladatokban. A Fringe legutóbbi zajos sikere a Fleabag volt, ahol Phoebe Waller-Bridge adta elő egyszemélyes darabját egy fiatal brit nőről. Előbb fesztiválkedvenc, majd sorozat lett belőle, amelyből két évad készült, hat Emmyt nyert, és olyan színészek tűntek fel benne, mint Andrew Scott, Olivia Colman vagy Kristin Scott Thomas, Waller-Bridge pedig az egyik legfoglalkoztatottabb író lett a szakmában.

Nem véletlen, hogy a streaming is egyre jobban odafigyel egy olyan eseményre, ahol naponta mintegy kétezer történetet mutatnak be, többek közt Richard Gaddét is, aki 2015-ben a Monkey See, Monkey Doval egy futópadon adta elő egyszemélyes darabját egy zaklatóról, amellyel díjat is nyert. Négy évvel később a Szarvasbébivel ugyanitt ugyancsak sikert aratott, majd már tovább folytatta diadalútját: előbb a londoni Bush Theatre-ben mutatták be, majd Gadd Olivier-díjat nyert a darabért, innen szinte egyenes út vezetett a Netflixre.

Igaz történeten alapul

Bármilyen filmet, sorozatot felértékel az, ha oda lehet biggyeszteni az elejére a nézőcsalogató „igaz történet alapján” feliratot, a Szarvasbébi esetében azonban ez hatványozottan igaz. Gadd meglepő kitárulkozással írta bele saját zaklatásának történetét a sorozatba, az ilyen jellegű személyes vallomások pedig érthető módon vonzzák a nézőke, pláne, ha egy férfi vall arról, hogy zaklatták. Gadd húszas évei közepén a komikusi karrierje mellett pultosként dolgozott Londonban, ahol egy nap egy szomorú nő tért be hozzá egyedül. A férfi meghívta egy teára, nem sejtve, hogy mi veszi ezzel a kezdetét: a meg nem nevezett nő, akit a sorozatban Marthának nevez, Gadd megszállottjává vált, három év alatt 41 071 emailt, 744 tweetet, 106 oldalnyi levelet és 350 órányi hangüzenetet küldött a férfinak. A zaklatás addig fajult, hogy a nő még Gadd szüleit is felkereste, azzal pedig még tovább húzódott az ügy, hogy hiába fordult a humorista a rendőrséghez, eleinte egyáltalán nem akarták komolyan venni. A zaklatásnak végül a bíróság vetett véget, távoltartási végzést adtak ki a nő ellen.

Ed Miller / Netflix

Bár a sorozatleírásban és az előzetesben is ezt a részt domborítják ki, a Szarvasbébiben nem ez az egyetlen zaklatásos történet, és bár nyilvánvalóan nem lehet súlyozni a traumákat, a másik már csak abból a szempontból is sokkolóbb, hogy tettlegességig fajul a nem kívánt közeledés: a sorozatban Gadd karaktere többször is nemi erőszak áldozata lesz, egy szakmabeli nagymenő íróval barátkozik össze, aki rendszeresen bedrogozza és megerőszakolja őt. Megrázó módon ez a szál is megtörtént eseteken alapul, Gaddot még a húszas éveiben ugyanis valóban megerőszakolta egy olyan férfi, aki látszólag egyengetni próbálta a fiatal humorista karrierjét, valójában azonban kihasználta, és öntudatlan állapotában többször megerőszakolta Gaddot.

A Szarvasbébi önvallomás, Gadd minden szempontból megfeleltethető a sorozatbéli alteregójával, Donnyval: humoristaként feltűnő szettekben parádézott akasztófahumorral, mígnem olyan traumák érték, amelyek egészen mélyre taszították. A sorozat egyik nagyjelenetében Donnytól nevettetést várnak a színpadon, ő azonban zokogva adja elő a zaklatás történetét, és zajos sikert arat. Gadd-del ugyanez történt: mikor a legmélyebben volt, ugyanígy a színpadra vitte saját nyomorát. A Monkey See, Monkey Doban előbb a nemi erőszakról vallott, két évvel később a Szarvasbébiben pedig a zaklatásról. E kettőt gyúrta össze a Netflix sorozatában, amelyben ugyan fikcionalizált, és egyik zaklatóját sem nevezte meg, „érzelmi szempontból százszázalékosan valóságos” történetnek nevezte.

Az internetes nyomozók csinálják a legjobb ingyenreklámot

Ahogy Gadd az életéből merített élményekből csinált fikciót, úgy a fikció is visszahatott a valóságra: a nézőket lázban tartja, mi is lehet a sorozat mögött rejlő igaz történet. A humorista sosem árulta el nyilvánosan, kicsoda az igazi Martha és Darrien, az világos, hogy hús-vér emberekről van szó. Több sem kellett az önjelölt internetes detektíveknek, máris akcióba lendültek, a „nyomozói” munka során elsősorban Twitter-posztok ezreit átnyálazva próbálták kisilabizálni, hogy ki lehet a Gaddot zaklató, majd börtönbe kerülő nő. Az még ennél is kényesebb, sőt, komoly jogi következményekkel járó információ, hogy jelenleg is szabadon jár-kel a brit stand up világának egyik ismert alakja, aki megerőszakolta Gaddot. Mindkét kérdés őrülten izgatja a Reddit-nyomozókat, ahol rengeteg teória kering arról, ki bújhat meg a két karakter mögött. A hisztéria mögött azonban komoly veszélyek rejlenek a sorozatos gyanúsítgatással, és nem is kellett sok ahhoz, hogy máris ügy legyen belőle.

Az egyik ilyen elmélet szerint Gadd megerőszakolója Sean Foley brit író-rendező-színész volt. A bizonyítékok: túlságosan hasonlít rá a filmben Darrient alakító Tom Goodman-Hill, és 2024-ben váratlanul lemondott az addig birtokolt Birmingham művészeti igazgatója címről. A nem éppen megdönthetetlennek tetsző érvek azonban elérték azt, hogy Foley halálos fenyegetéseket kapjon, és a rendőrséghez kelljen fordulnia a jó hírneve megsértése és a fenyegetések miatt. De ugyanígy megvádolták Gary Reich BAFTA-jelölt rendezőt is, nagyjából pont ilyen nyomós érvekkel, nála is kiderült, hogy légből kapott elméletekről van szó. A sorozatos vádaskodások érthető módon egyre veszélyesebb fordulatokat vettek, olyan tévés személyiségek szólaltak fel az ügyben, mint például a britek egyik népszerű tévése, Richard Osman. Ő azt nyilatkozta, hogy a szakmában mindenki pontosan tudja, kiről van szó, ám az internetezők teljes tévúton járva vádolnak meg olyan embereket, akiknek közük sincsen az ügyhöz, ezzel pedig karriereket dönthetnek romba. Még maga Gadd is kénytelen volt megszólalni, és felszólítani a sorozat rajongóit, hagyják abba a nyomozást.

Azokról az emberekről, akiket szeretek, akikkel együtt dolgoztam, és akikre felnézek (ilyen Sean Foley is), igazságtalan spekulációk terjednek. Kérek mindenkit, ne spekuláljanak arról, kik lehetnek a való életben ezek az emberek. Nem ez a műsor lényege

– írta posztjában Gadd.

Ugyanezt kérte a rajongóktól a sorozatban Marthát alakító Jessica Gunning, aki azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy „ha szereted a sorozatot, akkor Martha és Donny történetéhez kéne kapcsolódni, nem detektívest játszani, és leleplezni a valós személyeket”.

Az, hogy sokan a sztori true crime-jellegére haraptak rá, ráadásul nyomoznak is, egyrészt kifejezetten veszélyes fordulatokat vehet, az alaptalan vádaskodások könnyen tönkretehetik bárki életét. Másrészt viszont az is kétségtelen, hogy a spekulációk stabilan fenntartják a sorozat iránti érdeklődést, ezáltal tovább gerjesztve a hírverést. Így akaratlanul az internetes detektívek nem túl hatékony munkája is közrejátszik abban, hogy a Szarvasbébi körül egyre nagyobb az őrület.

Ed Miller / Netflix

Ugyancsak sokat tett hozzá a hírveréshez, hogy máris felbukkant egy nő, aki azt állítja, ő ihlette Martha karakterét, és aki jelenleg is ezzel a történettel haknizza körbe a brit sajtót. Egészen Piers Morgan műsoráig jutott, ahol kissé nyakatekert logikával azt hangoztatta, hogy valóban ő az igazi Martha, viszont nagyjából minden mást következetesen tagadott. Azt is, hogy zaklatta volna Gaddet, sőt, homlokegyenest mást állított, mint a komikus. Az illető, Fiona Harvey Marthához hasonlóan ugyancsak ügyvéd, valóban egy londoni bárban találkozott Gadd-del, és valóban üzentgetett neki, ám szerinte szó sem volt börtönbüntetésről és távoltartó végzésekről. Szavahihetőségét kissé csorbítja, hogy nyíltan beszélt rossz anyagi helyzetéről, később pedig kevesellte azt a 250 fontot, amit állítása szerint Morgantől kapott a műsorért. Azt is kilátásba helyezte, hogy mind a Netflixet, mind Gaddet be fogja perelni rágalmazásért és a jó hírneve megsértéséért, hozzátéve, hogy mióta nyilvános a neve, halálos fenyegetéseket kap.

Itt én vagyok az áldozat, nem Richard Gadd

– véli.

Egy zaklatás anatómiája

Az áldozatkérdés azért is az egyik legfontosabb eleme az egész Szarvasbébi-jelenségnek, mert Gadd nagyon tudatosan próbálta a zaklatási történetet egészen új perspektívába helyezni: nem egy klasszikus-stalker-történetet látunk, ahol a férfi az elkövető, a nő az áldozat, vagy épp egy, az esetek többségében jellemzően túlszexualizált női zaklatót látunk. Marthát sem egy femme fatale-nak vagy egy egydimenziós gonosztevőnek mutatja, hanem egy szintén sérült nőnek, határozottan kerüli azt, hogy azonosítsa az áldozat és az elkövető szerepét. A Szarvasbébit nem véletlenül elemzik pszichológiai szempontból, rengeteg fontos és aktuális témát boncolgat: nagyon hihetően és látványosan képződik le benne többek közt az, miként válik valaki a másik megszállottjává, hogyan képes beleragadni az ilyen jellegű toxikus körökbe az, aki korábban abúzus áldozata volt, és miként nyomja ez rá a bélyegét arra, hogy normális kapcsolatokat alakítson ki.

Ugyancsak fontos aspektusa a történetnek, hogy viszonylag kevés olyan történetet látunk a film- és sorozattörténetben, ahol egy férfi szenved el zaklatást, nemi erőszakot meg pláne. Gadd a Guardian interjújában elmondta, hogy mikor saját történetével önterápiás céllal előállt, „még a pre-Metoo-éra előtt jártunk, a szexuális zaklatás nem volt annyira a közbeszéd része, a férfiakat ért erőszak pedig egyáltalán nem”. Hozzátette, nagyon ritka, ha egy ismert férfi kiáll azzal, hogy zaklatták, épp emiatt a férfiakat ért erőszak még mindig tabusítva van, és pont ezért fontos, hogy beszéljenek róla.

És míg egymást érik a nőközpontú történetek, addig kevés olyan alkotás akad, amelyek a maszkulinitás kérdéskörében érzékenyítenek, a Szarvasbébiben pedig ez ugyancsak nagy szerepet kap. Egyrészt a komikusi szakma vonatkozásában is bátor vállalás: Gadd egy olyan közegben meztelenítette le magát, ahol a férfiaknak illik viccesnek, lazának, magabiztosnak és mindenekelőtt kizökkenthetetlennek lenni. Másrészt a sorozat úgy nagy általánosságban is sokat mond arról, hogy itt az ideje átértékelni azt, amit a férfiasságról gondolunk.

Úgy gondolom, változnak az idők, az utánam következő generáció számára egészen biztosan. Ám én még a drákói eszmék szerint nőttem fel: a herceg megmenti a hercegnőt, olyan férfinak kell lenni, akinek az arcizma sem rándul, sosem sír, peckesen áll. Az apám sosem volt ilyen, de ezt diktálják a társadalmi előírások, és ez a tudatalattinkba is bekígyózik. Ha pedig zaklatnak, a férfiasságról vallott régimódi nézetek megfoszthatnak a hatalmadtól. A túlélésem egyetlen útja az volt, hogy leráztam magamról ezeket a maszkulinitással kapcsolatos régi ideákat, és tudatosítottam, hogy ha hangosan kimondom, hogy szenvedek, az az erő egyik formája – ez gyógyított meg

– nyilatkozta Gadd.

A Szarvasbébi sikere könnyen vezethet ahhoz, ami Waller-Bridge-dzsel is történt: hogy komoly figyelem irányul majd arra, mi kerül ki a keze közül. Gaddnek máris van következő projektje, és már most látható, hogy továbbra is a férfiasság kérdését boncolgatná: a BBC februárban jelentette be, hogy egy Lions munkacímre hallgató, hatrészes sorozatot rendelt Gaddtől, amelyben két fiútestvér történetén bontakozik majd ki, mit is jelent férfinak lenni. A legnagyobb kérdés, hogy miként tud érvényesülni akkor, ha nem saját traumájából dolgozik, vagy, ahogy ő mondta egy interjúban, nem önmagát áldozza fel a színpadon vagy a képernyőn. Ám azzal ő is tisztában van, hogy rajta a világ szeme:

Nincsen végtelen fájdalmas háttérsztorim, nem akarok csak azért ingoványos talajra tévedni, hogy lássam, mi lesz belőle. És bár nem én akarok lenni az a fickó, aki mindig a lelke mélyére ás, de minden író belülről dolgozik. Szerintem nagyjából minden sorozat elé ki lehetne írni, hogy igaz történet alapján, mert a legjobbak tényleg belülről jönnek.

The post Miért őrül meg a világ egy szexuálisan zaklatott férfi történetéért? first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed