Miközben a szektor szenved, ez az autógyártó 21 százalékkal növelte a profitját

A Ferrari iránti kereslet töretlen, és szinte bármilyen vámemelést képesek lesznek áthárítani a fogyasztóikra.

Mi történt? A Ferrari 1,53 milliárd eurós profitot ért el 2024-ben, ami éves szinten 21 százalékos növekedés – írja a Világgazdaság. Az autógyártó egész éves nettó árbevétele 12 százalékkal, és az EBITDA-eredménye is 12 százalékkal haladta meg a 2023-ast. Mindezt úgy, hogy a leszállított autók száma csak 1 százalékkal nőtt.

Benedetto Vigna vezérigazgató a jó eredményt az erős termékösszetétellel és a személyre szabott autók iránti növekvő kereslettel magyarázta.

Kontextus. Az európai autóipar nagy része nehéz helyzetbe került tavaly, a Bosch például több tízezer alkalmazottjának csökkenti a munkaidejét és a bérét, és gyengét jelentett a BMW, a Porsche és a Mercedes is. Ez elsősorban a kínai piac visszaesésének köszönhető, és mindezt fokozhatja Donald Trump amerikai elnök vámpolitikája is.

A Ferrari, illetve a többi luxusautógyártó viszont kevésbé szenved ettől, CNBC szerint a Ferrari eredményeit például nem fogják érinteni az intézkedések, ugyanis szinte bármilyen vámemelést át tudnak hárítani a vásárlóikra.

Több ebből

Tiborcz közeli felszámolóbiztos váltja a Mészáros közelit a nemzeti felszámolócég élén
Eldőlt? Újabb fordulat a mini-Dubaj ügyben

The post Miközben a szektor szenved, ez az autógyártó 21 százalékkal növelte a profitját appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed