Elérte a csúcspontját a dunavirágzás, a korábbi évhez képest nagyságrendekkel nagyobb számban rajzanak a fehér kérészek – számol be a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat. A rovarokat magyar kutatók által fejlesztett fénysorompók menthetik meg attól, hogy ahogy az aszfaltra csapódjanak.
Kriska György, a HUN-REN ÖK Vízi Ökológiai Intézetének tudományos tanácsadója kollégáival az 1990-es évek végén kezdett el a kérészekkel, közöttük a tiszavirággal (Palingenia longicauda) foglalkozni, azt vizsgálva, a rovarok miként találnak vissza élőhelyeikhez például peterakás után. A tiszavirág tájékozódását a vízről visszatükröződő, és emiatt polárosssá váló fény segíti.
Korábban csak a természetes vizek voltak az ilyen, vízszintesen polarizált fények forrásai, így megbízhatóan segítették a kérészek tájékozódását. Az emberiség azonban az elmúlt évtizedekben elárasztotta a világot a fényt visszatükröző mesterséges objektumokkal, aszfaltos utakkal, üveggel borított épületekkel, napelemekkel és mezőgazdasági agrofóliákkal.
Ezek okozzák a poláros fényszennyezést, amelynek a problémáját a világon először Kriska Györgyék írták le. Vizsgálatuk eredményeit a Nature és a Science tudományos folyóiratok többször is méltatták.
A tiszavirágra a rajzás folyamán kétféle viselkedés jellemző: a vízkövető és a vízkereső. Az előbbire példa az, amikor a hímek a víz felett kis magasságban repülve keresik a nőstényeket, hogy párosodjanak, az utóbbi pedig akkor fordul elő, amikor a kérész nem látja a víz felszínét. Ilyenkor a kérész több 10 méteres magasságba felrepülve próbálja megtalálni a folyót. Ezt zavarják meg a hidak, amikor a folyóvíz polarizációs jelét követő rovarok a keresztező műtárgy miatt elvesztik a jelet.
A HUN-REN ÖK kutatói már tisztában voltak ezzel, amikor 2012. augusztusában Tahitótfaluban – gyakorlatilag az 1960-as évek utolsó rajzásait követő fél évszázaddal később – sokak megdöbbenésére milliószámra tűntek fel a fehér kérész, azaz dunavirág (Ephoron virgo) egyedei. A jelenség egyfelől igen örömteli volt, mert a Duna vízminőségének jelentős javulását mutatta, másfelől a hidak aszfaltburkolatai csúszóssá váltak a tájékozódásukat elvesztett rovarok millióinak tetemeitől.
Hamar világossá vált, hogy hatalmas ökológiai kár keletkezett, amelynek további megelőzésére szükséges lenne hatékony módszert kitalálni.
„Amíg a tiszavirág este 6 és 8 óra között, még világosban rajzik, addig a dunavirág 8 és 10 óra között, már sötétben. Ekkor már bekapcsol a közvilágítás, így a hidak lámpái is. A fény a víz felszínétől felfelé vonzza a kérészeket, amelyek a lámpavilágtól megzavarodnak. Ezt tetézi, hogy az aszfaltburkolat a vízfelszínhez hasonló módon polarizálva veri vissza a fényt, így a petéiket a vízben lerakni próbáló rovarok – abban a hitben, hogy vízfelszínre érkeznek – szántszándékkal csapódnak bele az aszfaltba” – mondta Kriska György.
Több millió róvar
A kérészek életéről filmek is készültek, a szakember részt vett ezek megalkotásában. A filmek itt érhetők el:
A dunavirág mentőakció (50 perc) – 2016
A dunavirág rejtély (40 perc) – 2022
Poláros Világ (60 perc) – 2022
Dunavirág Budapesten (20 perc) – 2024
A kutató hozzátette: komplex ökológiai csapdáról van szó, hiszen maga a folyó vezeti oda a hidakhoz a dunavirágokat, így a tragédia nem csak a híd közelében élő rovarokat érinti.
A HUN-REN ÖK Folyóvizi Ökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, Egri Ádám vezetésével a szakemberek megvizsgálták a kérész látását, és kiderült, hogy a hideg kék fényű, azaz a minél rövidebb hullámhosszú fények vonzók számukra. Ez alapján fejlesztették ki a hidak aljára szerelhető ledlámpákat, amely egyfajta sorompóként képesek meggátolni, hogy a dunavirágok felrepüljenek a közvilágítási lámpákhoz.
Az első ilyen rendszert 2019-ben szerelték fel a tahitótfalui Tildy Zoltán hídra.
Idén egyébként az elmúlt évet nagyságrendekkel meghaladó, kiemelkedő rajzás zajlik, az elmúlt napokban többmilliónyi dunavirág rakta le petéit jó esetben a folyó vizébe.
A budapesti Árpád hídra 2023-ban telepített ledes rendszerek is jól vizsgáztak, és megmutatták: további hidakra is szükség lenne fénysorompókat szerelni a folyók ökológiájában kulcsszerepet játszó, törékeny rovarok megmentése érdekében.
The post Milliós csapatokban rajzanak a dunavirágok first appeared on National Geographic.