Friss Hirek

Miskolci Kocsonyafesztivál: kész helyzet elé akarták állítani a várost

A Miskolci Kocsonyafesztivál Facebook-oldalán november 3-án, kedd este megjelent közleményben a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület (MTTE) bejelentette, hogy elnyerte a 2027-es fesztivál operatív szervezésének lehetőségét. A közlemény szerint a fesztiválra 2027. február 5–7. között várják a látogatókat Miskolc belvárosába.

A közzétett információk szerint az egyesület és az önkormányzat között egyeztetések folynak a programokról és a finanszírozásról, a szervezés pedig Rózsa Edit védjegyjogosult hozzájárulásával és önkormányzati támogatással valósulhat meg, írta a minap.hu.

A Facebook bejyegyzés alatt megjelent Tóth-Szántai József, Miskolc polgármesterének kommentje, amelyből kiderült a tényleges helyzet.

A Kocsonyafesztivál szervezésével kapcsolatban Miskolc városával nem folynak érdemi tárgyalások. Nincs konkrét támogatási összeg, helyszín, szolgáltatások. Vagyis a közlemény tartalmáról a következőt tudom mondani: nem hinném…

– írta a polgármester.

A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület egy nappal később, június 5-én újabb közleményt adott ki, jelezve: visszalép a 2027-es Kocsonyafesztivál megszervezésétől.

A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület a tegnap este kialakult nyilvános feszültségekre tekintettel úgy döntött, hogy nem kíván élni a 2027-es Kocsonyafesztivál megszervezésének lehetőségével. Egyesületünk a fesztivál megszervezésére kezdettől fogva szakmai feladatként, Miskolc egyik kiemelkedő turisztikai és közösségi értékének megőrzését és továbbfejlesztését szolgáló munkaként tekintett. A tegnapi események azonban világossá tették, hogy a rendezvény politikai viták és feszültségek kereszttüzébe került. Egyesületünk szakmai szervezetként nem kíván részt venni a napi politikai csatározásokban, és nem szeretné, ha tevékenysége ilyen konfliktusok részévé válna

– fogalmaztak Facebook oldalukon.

A fejleményekre Tóth-Szántai József hosszabb Facebook-bejegyzésben reagált. A polgármester nemcsak a történteket értékelte, hanem azt is világossá tette, milyen feltételekkel tud a város részt venni a rendezvény megszervezésében. Mint egyebek mellett hangsúlyozta:

A Kocsonyafesztivál nem egy kerti parti, nem egy óvodai születésnap, amit néhány lelkes ember egyik napról a másikra megszervez. (…) Nem lehet ma kitalálni, hogy holnaptól valaki fesztivált szervez, aztán bejelenteni egy időpontot, megnevezni egy szervezőt, és mindezt kész tényként közölni Miskolc városával. (…) Hogyan lehet kihagyni a döntésből éppen azt, aki a rendezvény közpénzből történő támogatásáért és a város működéséért felel?

A polgármester egyben üdvözlte a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület döntését, amellyel visszalépett a szervezéstől, azt gondolva, hogy helyesen döntöttek. Mint fogalmazott, egy ilyen rendezvényt nem lehet önös vagy személyes érdekek mentén, a szükséges szakmai és önkormányzati megállapodások nélkül előkészíteni.

Azt kérem minden érintettől, hogy mindenki foglalkozzon azzal, ami a dolga, és vállaljon felelősséget azért, amit tesz. Miskolc továbbra is érdekelt a Kocsonyafesztivál megrendezésében. Miskolc város továbbra is szeretne Kocsonyafesztivált. Miskolc adja a helyszínt, a városi szolgáltatásokat, az infrastruktúrát és a pénzügyi támogatást. A szakmai szervezők a tudásukat és a munkájukat. A védjegyjogosult pedig a Kocsonyafesztivál nevét

– összegzett a polgármester, hozzátéve: a Kocsonyafesztivál van Miskolcért, és nem Miskolc a Kocsonyafesztiválért.

Képgalériánkban miskolci barangolás közben mutatunk egy kis ízelítőtt a 2026. évi Kocsonyafesztivált hangulatából.


41 fotó

2021-ben a koronavírusjárvány miatt elmaradt a Kocsonyafesztivál, melyet 2023-ban rendeztek meg újra. Idén békafelvonulással indult a fesztivál.

Kapcsolódó
Falusi ember pudingja a hússal teli kocsonya
Eljött a szezonja, húsvétig oda se: készülhet a sok kocsonya.

The post Miskolci Kocsonyafesztivál: kész helyzet elé akarták állítani a várost first appeared on Sokszínű vidék.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version