Módosított bérajánlatot tett Lázár János a volánbuszos sztrájk után

Lázár János szerint nem rajta fog múlni, hogy a Volánbusz munkavállalói már januárban az emelt bérüket kapják. Az építési és közlekedési miniszter egy Facebook-posztjában írt erről, valamint a dolgozóknak tett új ajánlatát is megosztotta.

Hétfőn ért véget a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet kétnapos munkabeszüntetése, amit a munkáltatóval folytatott bértárgyalások sikertelensége miatt tartottak. Korábban a Volánbusz azt közölte, hogy indokolatlannak tartják az akciót, „hiszen a MÁV-VOLÁN-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak”.

Ráadásul a vállalat és a szakszervezet abban sem tudott egyelőre megegyezni, hogy hányan vettek részt a munkabeszüntetésen. Míg a Volánbusz azt írta közleményében, hogy a hétfőn kivezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka nem vette fel a munkát, addig Dobi István SZAKSZ-elnök szerint 74 százalék vett részt a sztrájkban.

Dobi decemberben azt is elmondta, hogy az eredetileg tervezett 6-8 százalékos béremelés helyett 25 százalékos bérfejlesztést szeretnének elérni a Volán társaságnál. Eközben a tulajdonosi ajánlat alapján a 2024-2026-os, hároméves bérfejlesztési ciklus alatt a cégcsoport munkavállalóinak alapbére átlagosan legalább 25 százalékkal növekedne, míg az első évben, 2024-ben egységesen havi 70 ezer forinttal nőne a vállalatcsoport minden munkavállalójának alapbére. A közlemény szerint ez átlagosan 16,8 százalékos, a Volánbusz autóbusz-vezetői esetében 20,5 százalékos béremelést jelentene már az idén.

Kedden Lázár egy módosított bérajánlatot tett a szakszervezeteknek, amiben legalább 28%-os bérnövekedés ígér három év alatt, már az idén 17%-os mértékű, de legalább 70 ezer Ft összegű emelést a 600 ezer forintos alapbérrészig, valamint jogi garanciát az inflációt ellensúlyozó bérnövekedésre 2025-ben és 2026-ban is. Bejegyzése végén pedig kiemelte, hogy a béremelés annak a hónapnak az első napjától érvényes, amiben azt aláírják, tehát ha ezt ma vagy holnap megteszik, akkor már a januári béreket is ennek megfelelően utalják el.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed