Mol: semmiféle megállapodás nincs a kormánnyal az üzemanyagárról

A nemzetgazdasági tárca a magyar üzemanyagárakról az egy héttel korábbi szomszédos átlaghoz viszonyítva mutat ki a valóságosnál nagyobb különbségeket. Ennek kapcsán Ratatics Péter a lapnak elmondta: a minisztériummal elindult egy érdemi párbeszéd, de az adatközlésnek még vannak gyengeségei. Szerintünk a különböző napok árainak összevetése pontatlan, mert a jegyzésár- és árfolyammozgások nyomán ennyi idő alatt is jelentősen változhatnak a tarifák. A mostani közzétételt ráadásul egy további, mondhatni, szerencsétlen körülmény is beárnyékolta.

Július 1-vel ugyanis Horvátországban és Romániában is jelentősen nőtt az üzemanyagok jövedéki adója. Az állami adatszolgáltatások csúszása miatt viszont ezek a KSH által 5-én közzétett, 1-i árnyilvántartásban még nem jelentek meg. Ha a környékbeli adóemelések a statisztikákban is érvényesülnek, nyilvánvalóvá válik, hogy a hazai üzemanyagárak átlaga valójában most sem magasabb a szomszédos államokénál.

Az üzemanyagárakat döntően külső körülmények – a kereslet-kínálat, a háborús feszültségek és az árfolyamok – mozgatják. További összevetési gondot okoz viszont, hogy míg egyes környező államok tarifáiban e hatások érvényesítése hetekig is eltarthat, addig nálunk az utóbbi hetekben bevezetett, többszöri ármegállapítás nyomán, rugalmasabban kezelhetjük a helyzetet. Így érdemesebbnek tartottak egy hosszabb időtávú összevetést, amire a szaktárca nyitottnak mutatkozott.

Ratatics szerint a MÁSZ és a kormány között közös értés alakult ki a tekintetben, hogy az ország és a kereskedők egyaránt a térségi szinten versenyképes hazai üzemanyagárakban érdekeltek. Olyan ígéretet, avagy megállapodást, hogy a hazai tarifák átlaga, minden egyéb körülménytől függetlenül, mostantól nem nő a környező államok szintje fölé,

se szóban, se írásban nem tettünk.

Már csak azért sem, mert ez a jelen helyzetben komoly versenyjogi kérdéseket vetne fel.

A szakember szerint a kormány képviselői részéről nem esett szó arról, hogy „szabályozói beavatkozást” terveznek. Mindössze aggályaikat fejezték ki az árak kapcsán.

Úgy látja, ha a kormány mérsékelni szeretné a hazai tarifákat, a MÁSZ az adóterhelések szintjén lát beavatkozási lehetőségeket, – ezek környező államokhoz képest sok esetben kiugróak.

The post Mol: semmiféle megállapodás nincs a kormánnyal az üzemanyagárról first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed