A mongol vidék, a sztyeppei mindennapok az európai látogatót egyik ámulatból a másikba ejtik. Különösen igaz ez, ha az ember történetesen magyar: a csend, a végtelen sztyeppe, a jurták, a lovak és terelőik mintha eleink világába repítenének minket vissza.

„Szinte megelevenedik előttem, ahogy a hatalmas ménest hajtják a pusztában, ahogy a pásztor átúsztat a közel Tisza méretű folyón hozzánk, hogy kikérdezzen, min szorgoskodnak a külföldiek itt, az isten háta mögött, a faluja határában” – eleveníti fel expedíciója élményeit Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszékének adjunktusa, az Evolúciós Genomikai Kutatócsoport irányítója, a HUN-REN–UD Természetvédelmi Biológiai Kutatócsoport munkatársa. A szakértő persze nem a lélegzetelállító tájakért és a sztyeppei kalandokért utazott az ázsiai országba: ő és kollégái olyan vizsgálatokat folytatnak, amelyek hozzájárulhatnak egy súlyosan veszélyeztetett, ikonikus faj védelméhez.

Ötödszörre jártak Mongóliában

A kutató a National Geographic magazin magyarországi, online kiadásának elárulja: nem először járt a térségben, a mongol kutatókkal való együttműködés története egészen 2020-ig nyúlik vissza. Ekkor Dr. Batszükh Cerendulam, a Mongol Tudományos Akadémia munkatársa kereste meg Sramkó Gáborékat egy potenciális együttműködés érdekében.

A szakértő el is utazott Magyarországra, hogy szemináriumot tartson a Debreceni Egyetemen, ám jött a világjárvány, átírva a korábbi elképzeléseket. A kutatónő fél évre hazánkban ragadt, az ismeretség azonban létrejött, nem sokkal később pedig a közös pályázat ötlete is megszületett.

A gondolat egy, a Magyar Tudományos Akadémia és a Mongol Tudományos Akadémia közötti mobilitási pályázat formájában öltött testet, ennek keretében mindkét fél szakemberei ellátogathattak a partnerországába. „2023-ban zárult le az első forduló, a sikereken felbuzdulva pedig idén év elején újabb körre pályáztunk, a mostani az ötödik mongóliai utam volt” – mondja Sramkó Gábor.

Az expedíciók főszereplői ezúttal a szajgák, azaz a tatárantilopok voltak, a kutatási projekt mellettük a régióban szintén honos argali juhokra fókuszál.

„A mongol fél már az előkészítési fázisban tisztázta: számukra csak ezek az emblematikus, gazdasági jelentőséggel bíró nagyvadak adhatják a témát. A tárgykör számunkra is vonzó volt, de persze az utakon egyéb fajokra is jutott idő” – teszi hozzá.

Sramkó Gábor csapata nem-modell szervezetek genomikai vizsgálatára specializálódott, a területen pedig hazai szemszögből egyedülálló, ám világviszonylatban is kimagasló munkát végeznek. Éppen ez az, ami miatt a mongol szakembereknek különösen értékes a hozzájárulásuk.

Komoly természetvédelmi kérdés

A genomikai elemzéshez magától értetődő módon mintákra van szükség. Az argali juh esetében viszonylag egyszerű a képlet, vadászható állatról van szó, elejttet példányokból nem nehéz anyagokhoz jutni, a szajgáknál viszont már sokkal bonyolultabb a feladat, hiszen nagyon oda kell figyelni az egyedek épségére – elvégre védett fajról van szó. „A minták fiatal gidák köldökzsinór-csonkjából származnak, Szajki Bálint felvételei jól megmutatják, milyen kalandos a munka” – nyilatkozza Sramkó Gábor.

Az eredményektől azt várják, segítségükkel idővel sikerül feltárni a jóval kisebb mongóliai, valamint a nagyobb kazahsztáni szajgapopuláció viszonyait. Utóbbi országban öt, előbbiben két feltételezett csoport él, az elsőkörös kutatásban a mongóliai állományok elkülönítésén van a hangsúly.

A tágabb probléma kiindulópontja, hogy a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nemzetközi szinten értékeli az élőlények veszélyeztetettségét. A szervezet a kazahsztáni állomány látványos javulásának és számbeli emelkedésének hatására a közelmúltban jelentősen megváltoztatta a globális veszélyeztetettségi státuszát: súlyosan veszélyeztetettről – amely a vadonban kihalt előtti lépcsőfokot jelenti – három szinttel lejjebb helyezte a faj fenyegetettségi besorolását, aminek megannyi természetvédelmi következménye lehet.

Korábbi genetikai elemzések alapján a két populáció rendkívül közeli rokonságban áll egymással, ám fontos hozzátenni, tisztább képet csak a genomikai vizsgálat adhat. A genom a DNS-be kódolt teljes genetikai tartalmat, a szervezet teljes örökítő információját jelenti, amely valóságos kincsesbánya a biológusoknak, jelenleg ez a tudományág egyik, ha nem a legfelkapottabb kutatási területe.

A mongol kutatók meg vannak győződve róla, hogy a szajgahelyzet komplexebb a látszatnál, ezt támaszthatja alá, hogy a helyi példányok megjelenésükben egyértelműen eltérnek a kazahsztáni egyedektől. Az első genetikai vizsgálatokig egyébként senki nem is vitatta az eltéréseket, éppen ezen szembetűnő morfológiai különbségek miatt hagyományosan elkülönítették a Saiga tatarica tataricát az eurázsiai sztyeppék nyugati felében, illetve a Saiga tatarica mongolicát az Altajtól keletre.

Amennyiben a mongol szakértők gyanúja beigazolódik, az komoly gyakorlati, természetvédelmi hatásokat vonhat maga után.

„Nemrégiben zárult le az első genomi könyvtár összeállítása, abban bízunk, hogy az adatokból hosszabb távon részletesebben is megismerhetjük a mongóliai és a kazahsztáni populáció viszonyított genetikai helyzetét” – mondja Sramkó Gábor a National Geographicnak.

Ulánbátorból Almatiba

A „mi” muflonunkkal igen közeli rokonságot mutató argali juh védelmi szempontból sokkal előnyösebb helyzetben van: Mongóliában vadászható faj, sőt, egyenesen a vadászturizmus központi eleme. A szajgához hasonlóan ugyanakkor szintén besorolási probléma övezi populációit.

Orosz kutatók egy korábbi vizsgálatban az argali juh teljes elterjedési területéről gyűjthettek mintákat, és arra jutottak, hogy a Mongol földön korábban alfajként kezelt góbi argali (Ovis ammon darwini) valójában nem tér el annyira az országban jelenlévő másik alfajtól, az altaji argalitól (Ovis ammon ammon), mint korábban vélték. „Itt tehát az a kérdés, hogy az országon belül mennyire különbözik a két populáció, ha egyáltalán beszélhetünk két populációról” – magyarázza a szakember.

Ugyan Mongóliában is vannak genomi kutatások, ezek elsősorban orvosi, illetve mezőgazdasági vonalon zajlanak. Mint fentebb írtuk, Sramkó Gáborék nem-modellszervezetekkel dolgoznak, amire az ázsiai országban – egyelőre legalábbis – nincs meg sem a kapacitás, sem a tapasztalat. A magyar szakértők ezért megkerülhetetlen fogaskereket képeznek a projekt gépezetében.

Az argali juhnál a mintázás már gyakorlatilag lezárult, a szajga esetében pedig az elsőkörös gyűjtés ért véget, a legújabb expedíció után mindkét feltételezett mongóliai állománytól tudtak jó minőségű anyagot szerezni. Az ázsiai kutatókkal együtt a napokban állították össze az első genomi könyvtárat Nyíri Virág debreceni doktori hallgatóval, a szakemberek pedig rövidesen szeretnének emelni a tétet.

„Az első lépés csak a Mongólián belüli csoportok megismerése, a genetikai kapcsolatuk, diverzitásuk felmérése, mert ez a két, feltételezések szerint különálló állomány nagyjából 180–200 kilométerre él egymástól. A második szakasz már a kazahsztáni állatokkal való összevetés lesz. Szerencsére jó viszont ápolunk az Almatiban működő Kazah Zoológiai Kutatóintézettel, amelynek munkatársai felajánlották, hogy adnak a saját, fagyasztott gyűjteményükből mintákat.

Ulánbátorból így a nyáron nem egyenesen Budapestre, hanem előbb Almatiba repültem

– meséli a kutató.

Folytatnák a munkát

Amennyiben sikerülne mind az öt kazahsztáni szajgacsoportot bevonni a vizsgálatokba, a csapat a faj teljes elterjedésére vonatkozóan szerezhetne adatokat. A hosszabb távú cél a teljes genom összeszerelése, amiből az adott élőlény még több tulajdonságára következtethetnek – ebből aztán a természetvédelem húzhat hasznot a célzottabb megőrzésen át a hatékonyabb szaporításig.

A vizsgálat következő fordulója 2025-ben jöhet el, a szakemberek ekkor a Góbi-Altajban, illetve a Mongol-Altajban igyekeznek majd élő állatból úgynevezett magas molekulasúlyú DNS-mintát gyűjteni, amely az úgynevezett harmadik generációs szekvenáláshoz kell. A mintát Magyarországon dolgoznák fel, az egyik legmodernebb módszerrel szekvenáltatnák egy erre dedikált céggel.

A hasonló expedíciók magyar szempontból persze nem korlátozódnak a mongolok számára kiemelt jelentőségű fajokra, egyéb projektekhez is gyűjtenek mintát ilyenkor.

Sramkó Gábor kutatásainak egyik kiemelt szereplője például a feltételezett turulmadár, a Közép-Ázsiában honos altaji sólyom, amelynek egyik legfontosabb élőhelye éppen Mongóliában található – a szakember ez irányú munkájáról a 24.hu írt átfogó cikket.

„A kutató igencsak lelkes ezeken az utakon, és nem csak a csodálatos állatok miatt. Alapvetően botanikus vagyok, Szajki Bálintot talán meg is lepte, mennyire eksztázisba jöttem, amikor a szajgák keresése közben egy olyan kökörcsinfaj nagy, korábban nem látott állományára bukkantunk, amelyet régóta vizsgálunk Mongóliában” – eleveníti fel a szakember, hozzátéve, hogy ha alkalmuk van rá, minden izgalmas fajtól vesznek mintát.

Sramkó Gábor kollégáival számos, a sztyeppvidéken – így hazánkban is fellelhető – állat- és növényfajt tanulmányoz, a csapat debreceni laboratóriumába korábban a 24.hu is ellátogatott, ahol a kutató részletesen mesélt munkájukról. A Szajki Bálint legjobb mongóliai képeit tartalmazó, a fotós által írt hosszabb élménybeszámoló itt érhető el.

The post Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató first appeared on National Geographic.