A magyar nemzeti kártyák ügye nem szerepelt az Európai Tanács napirendjén, és a tanács nem alakított ki róla álláspontot, ezért ezt nem is lehet megosztani, mondta el Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az Európai Parlament ülésén, Strasbourgban. Bóka ezúttal nem mint magyar miniszter, hanem a tanács soros elnökségének képviseletében beszélt a parlament előtt, ezért nem is a magyar álláspontot, hanem a kormányok közös álláspontját mondta el.
Mivel ilyen álláspont nincs, ezért Bóka csak a nemzeti kártya tényszerű bemutatását tudta megvalósítani. Mint mondta, Magyarország többféle letelepedési engedélyt kínál harmadik országbeli állampolgároknak, ezek egyike a nemzeti kártya. A tagállamokon belüli letelepedés kompetenciája megoszlik az unió és a tagállamok között, és ha egy tagállam bemutat egy ilyen lehetőséget, akkor meg kell tennie a szükséges átvilágítást, ami az unió területére való belépéshez szükséges. Bóka szerint a schengeni elvárásokat továbbra is be fogja tartani Magyarország.
A parlamenti meghallgatás és vita témája ugyanis pont ez: veszélyt jelent-e az oroszoknak letelepedési lehetőséget nyújtó nemzeti kártya a schengeni zóna biztonságára. A vitát a legfurcsább felállásban rendezték, ugyanis a Magyarországról szóló, közös uniós álláspontot elmondó magyar miniszter szavaira a bizottságtól Sztella Kíriakídisz egészségügyért felelős biztos reagált, Ylva Johansson biztost helyettesítve.
Kiriakídisz szerint Oroszország veszélyt jelent az unióra, ezért kell most erről az ügyről tárgyalni. A nemzeti kártya pedig azért lehet veszélyes, mert az vonatkozik az orosz és a belarusz állampolgárokra. Összesen hat olyan ország polgáraira vonatkozik, amelyek társulni szeretnének az EU-hoz és kettő olyanra, amelyek ellenségesek az unióval szemben. A bizottság korábban azt kérte, hogy emeljék az orosz állampolgárok átvilágításának szintjét. Ezután Kiriakídisz felhozta, hogy az orosz szabotázsakciók száma növekszik, és egyre több alvó ügynököt telepítenek az oroszok Európába. Szerinte ilyen helyzetben hiba könnyebbé tenni az orosz és belarusz állampolgárok letelepedését Európába.
Az ügyben korábban Ylva Johansson biztos Pintér Sándor belügyminiszterrel levelezett. Ebből a bizottság számára az derült ki, hogy a magyar nemzeti kártyás eljárásokban ugyanolyan biztonsági ellenőrzés vonatkozik az orosz és a belarusz állampolgárokra, mint a baráti országokéira, pedig ennek szigorúbbnak kellene lennie. Kiriakídisz most bejelentette, hogy az eddigi levélváltás folytatódik, a bizottság újabb levelet küldött Magyarországnak, további kérdésekkel.
Az ügy első parlamenti felszólalója a néppárti Tomas Tobé volt, aki megismételte, hogy Oroszország és Belarusz ellenséges az Európai Unióval szemben és hibrid hadműveletek százait vitték végig. Tobé szerint a nemzeti kártya remekül beleillik abba a mintába, amit Magyarországtól eddig láttak, pedig még Donald Trump is keményebben lépett fel Oroszországgal szemben.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a soros elnökség a saját érdekeinket képviseli, nem Oroszországét
– tette hozzá.
A szocialistáktól Ana Catarina Mendes szólalt fel, aki aggasztónak nevezte Orbán moszkvai útját. Szerinte Oroszország fenyegetést jelent, szigorúbb ellenőrzésre lenne szükség, nem több letelepedési lehetőségre. Magyarország nemzeti kártyája pedig veszélyezteti az EU biztonságát.
A legkeményebb kritika talán a liberális Renew képviselőjétől, Fabienne Kellertől jött, aki arra kérte a bizottságot, hogy függesszék fel Magyarország tagságát a schengeni övezetben. Ennek, persze, egyelőre semmi lehetősége nincs, erről nem az Európai Parlament dönt.
The post Most arról vitáztak az EP-ben, hogy Magyarország oroszbarátsága veszélyezteti-e a schengeni övezetet first appeared on 24.hu.