Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon sok pénzzel kampányol Gattyán György pártja

Milliárdos megoldás címmel indított látványos választási kampányt a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom (Memo).

Egymilliárd forintot hurcolnak körbe ezresekben egy buszon, amit a helyiek jól megnézhetnek maguknak. Ezenkívül nyereményjátékon sorsolnak ki egymillió forintokat a nagyobb köztereken található piros Mistery Boxoknál. Ahol a felbérelt hoszteszek java nem is igazán tudja, mihez adja az arcát.

A Megoldás Mozgalom aktivistái és fizetett hoszteszei Budapesten és vidéken is megpróbálják becsábítani a járókelőket a Mistery Boxnak nevezett nagy piros dobozokba. Itt aztán ha a járókelők megadták az elérhetőségüket, és megmondták, mire költenének egymilliárd forintot a településükön, megpörgethetnek egy szerencsekereket – vászontáskáért és kisebb nyereményekért. Ezután esélyessé válnak, hogy hetente elnyerjenek egymillió szabad felhasználású magyar forintot a negyedik leggazdagabb magyar, Gattyán György magánvagyonából, azaz a párt kampányalapjából.

A Memo bár próbált reklámfelületeket szerezni, azok vagy túl drágák voltak, vagy nem kapták meg őket, ezért döntöttek a Mistery Boxok mellett, mondta Nemes Tamás, a Docler Holding kommunikációs vezetője. A kampány eleme az a busz is, melyben a felajánlott egymilliárd forintot ezresekben hurcolják körbe az országban, ahol aztán a nép csodájára járhat a nagyon sok pénznek:

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed