Nálunk is végigsöpört annak idején a Sandokan-láz, mely még kocsmai verekedést is okozott

1976. január 6-án, vasárnap este az olasz tévénézők a népszerű énekverseny és varietéműsor, a Canzonissima új adását várták a közszolgálati adó (RAI) 1-es műsorán, helyette azonban váratlanul egy kalandsorozat első részét láthatták. A Sandokan című minisorozatról szó sem esett a műsorújságban, a csatorna sem hirdette előzőleg, ám így is óriási siker lett. A további öt részt is szó szerint a fél ország nézte, minden idők legnézettebb olasz sorozata 27 millió nézőt ültetett a képernyők elé, elsősorban a fiatalabb korosztályt.

A nyomorgó bestseller-szerző legnagyobb dobása

Ez a siker nem is meglepő, hiszen „a maláji tigris” alakját már a sorozat előtt ismerhették a nézők: Emilio Salgari kalandregényei hasonlóan ismertek az olasz gyerekek számára, mint Karl May indiánregényei nálunk. A századforduló éveiben alkotó, veronai születésű író műveit számos nyelvre lefordították, így természetesen magyarul is olvasható több regénye is, de különösen spanyol nyelvterületen volt népszerű: Ernesto Che Guevara például híresen nagy rajongója volt az antiimperialista beállítottságú írónak, de a nagy latin-amerikai írók, így Márquez és Borges is Salgari regényein nőttek fel. Persze a legnagyobb hatással a saját hazájában volt a populáris kultúrára: ahol kismillió film, képregény és egyéb feldolgozás készült a műveiből, miközben Sergio Leone spagettiwesternhőseinek is Salgari volt az egyik ihletője.

A tragikus sorsú író – aki népszerűsége ellenére gyakorlatilag nyomorgott, majd, miután felesége elmegyógyintézetbe került, 48 évesen öngyilkosságot követett el – számos hőse közül Sandokan, a borneói hercegből lett kalóz, valamint barátja, a portugál kalandor, Yanez de Gomera váltak a legnépszerűbbekké. Kettejük kalandjaiból csaknem tucatnyi regény született Salgari tollából, de a későbbi ponyvaíró követői még folytatták is Sandokan kalandjainak sorát, így nem véletlenül foglalkoztatta az olaszok egymást követő generációit. Nem volt kivétel a spagettiwesternekkel és krimikkel nevet szerző rendező, Sergio Sollima sem, aki szívesen filmre vitte volna Sandokant már a hatvanas évek végén, de abból még nem lett semmi, viszont, amikor pár évvel később a RAI és a Titanus produkciós cég producerei közösen kezdtek tárgyalni egy Sandokan-sorozatról, Sollimát keresték meg a projekttel, miután az első kiszemeltjeik nemet mondtak.

A rendező Salgari-rajongóhoz illő lelkesedéssel látott munkához, de komoly feltételeket is támasztott, így például ragaszkodott hozzá, hogy eredeti helyszíneken és ázsiai színészek, illetve statiszták részvételével forgassák a sorozatot. Sollima részt vett a forgatókönyvírásban is: ehhez több Sandokan-regény sztoriját gyúrták össze – egy-két ponton változtatva a történeten. Központi szerepet kapott a sztori egyetlen valós, történelmi szereplője, James Brooke, a brit katona és kalandor, aki a borneói Sarawak első fehér rádzsájaként uralkodott 1841-től 1868-ban bekövetkezett haláláig (egyébként Sandokannak is voltak valós ihletői, de ez a maláj Robin Hood, amelynek megismerhettük a könyvekből és a filmekből, leginkább Salgari fantáziájának eredménye).

Sandokan megtanul úszni

Az egyik legfontosabb kérdés nyilvánvalóan az volt, hogy ki alakítsa Sandokant? Sollima első ötlete a nyugati filmekben is gyakran foglalkoztatott japán filmsztár, Mifune Tosiro volt, de végül egy ismeretlen indiai színészre esett a választása. Kabir Bedi akkor még hazájában sem futott be, de a szikh apától és angol anyától származó, magas, szakállas színészt megjelenése alapján feltétlenül alkalmasnak találták Sandokan szerepére. Bedi úgy érezte, kockáztatnia kell, ezért a saját pénzén Rómába repült, hogy részt vegyen a meghallgatáson, ahol végül meg is kapta a szerepet. A színész akkor hallott életében először a brit gyarmatosítók ellen harcoló Sandokanról, mivel Salgari pont angol nyelvterületen nem igazán volt ismert, de ez nem jelentett problémát, mint ahogy az sem, hogy Bedi túlsúlyos volt és úszni sem tudott, ezért formába kellett hozni, továbbá úszó- és lovaglóleckéket vett.

Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP Kabir Bedi Sandokan szerepében.

Filmbéli szerelme, Marianna Guillonk szerepére is egy új arcra esett a választás: a francia Carole André ugyan számos filmben kapott már kisebb szerepeket (Sollima is dolgozott vele korábban), Lady Marianna volt az akkor 22 éves színésznő kiugrása. Adolfo Celi személyében Brooke-ot viszont gyakorlott főgonosz játszhatta, míg a Yanezt alakító, szintén rutinos Philippe Leroy-ra elsősorban a idegenlégiós múltja miatt esett a választás. A szereposztás mellett az sem volt mellékes persze, hogy nemzetközi koprodukcióban készült a sorozat, melynek köszönhetően sikerült szintet lépni az akkor megszokott tévés sztenderdekhez képest. A Sandokan előkészítése több évet vett igénybe, mely ugyancsak élesen eltért a futószalagon készülő sorozatok gyakorlatától, a végeredmény pedig mozifilmes igényességgel készült, ezért nem okozott nehézséget az sem, hogy a következő évben két részben a mozikban is látható volt.

Ez nem volt meglepő, hiszen szabályos Sandokan-őrület tombolt Olaszországban, majd ez több európai országon is végigsöpört. Kifizetődött Sollimának az a döntése is, hogy hiába dolgozott korábban Ennio Morriconéval is, inkább a fiatal De Angelis fivérek, az Oliver Onions név alatt dolgozó Guido és Maurizio írták a filmzenét, és a főcímdal igazi sláger lett. Még tartott a sorozat a tévében, amikor Kabir Bedi először indult PR-körútra Rómában, ahol valóságos hisztéria kísérte az útját (pedig az akkori barátnője is vele tartott). A színész pillanatok alatt szupersztár lett Olaszországban, Sollima pedig rögtön újabb főszerepet ajánlott neki A fekete kalóz című, szintén Salgari-regény alapján készült filmben, melyben ugyanúgy Carole André volt a partnere.

Egy évvel később pedig jött az újabb Sandokan-film: A tigris még él: Sandokan, a felkelő tíz évvel a sorozat cselekménye után történt, mégis a várakozások alatt teljesített a pénztáraknál, Bedi pedig gyakorlatilag eltűnt az olasz filmekből, és egy darabig főleg indiai alkotásokban lehetett csak látni. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a színészt a Sandokan sikere inkább gátolta abban, hogy további jó szerepeket kapjon az olasz filmiparban, végül egy rendező megindokolta neki, hogy benne mindenki Sandokant látja, ezért képtelenség betenni bármilyen más filmbe, mert a nézőknek annyi esne le belőle, hogy Sandokan besétál egy mai drámába vagy vígjátékba.

Mondadori / Getty Images Kabir Bedi és Carole André a Sandokan című minisorozatban.

Verekedés Sandokan miatt az italboltban

A RAI nyolcvannál is több országba adta el a sorozatot, mely természetesen Magyarországra is megérkezett. Igaz, először csak a mozikba, mert a filmforgalmazó behozta a kétrészes filmváltozatot, melyet 1978 novemberében mutattak be A maláji tigris címmel. A messzi tájakra repítő kalandfilm és Kabir Bedi metsző tekintete sokakat bevitt ugyan a moziba, de akkor még elmaradt a Sandokan-őrület az országban. Erre több mint négy évet kellett várni, de az MTV 1983 januárjában aztán bemutatta a sorozatot, és végre nálunk is megtörtént, aminek meg kellett történnie: Sandokanról szólt minden, legalábbis a legfiatalabb nemzedék körében (ahogyan egyébként más országokban is):

Sandokanból iparág lett. A mórahalmi vásárban pólóingekről lövellte ránk vérfagylaló tekintetét, zöld turbánja összerakós »logikai« játékról villogott. Lehetett továbbá pénztárcát, szatyrot, kézi tükröt és mézeskalácsot kapni az ábrázatával. Sandokannal nekem az égvilágon semmi bajom nem volt, míg be nem tört az életünkbe. A róla szóló filmsorozatot nem néztük. A Sandokant ábrázoló holmikat nem kötelező megvásárolni, ahogyan nem kötelező a sandokanos kislemezt hallgatni. Sandokan galád támadása eszközéül a fiamat szemelte ki

– panaszolta a szülők nevében Tanács István a Délmagyarországban, és cseppet sem túloz, az az év a gyerekek körében valóban Sandokan jegyében telt.

Olyannyira, hogy szeptemberben a televízió a közönség nyomására újra műsorra tűzte a sorozatot, míg a korszak legsikeresebb popzenekara, a Neoton Família hetekkel a sorozat utolsó része után piacra dobta a filmzene magyar nyelvű változatát tartalmazó kislemezt (ez volt az első olyan felvétel, amin már nem énekelt az együttesből frissen kivált Pál Éva), melyből 400 ezret adtak el pár hónap alatt. De Sandokan nemcsak a kiskorúakat fogta meg, hiszen a Rádiókabaréban Sándorkám lett belőle, de még jobb példa az Esti Hírlap cikke egy szürreális bűnügyről 1983 novemberéből: eszerint egy Mautner Sándor utcai (ma Szent László út) italboltban Sandokan miatt robbant ki egy verekedéssel végződő konfliktus. Két férfi azon vitatkozott össze, hogy „vetítették-e már Sandokant a mozikban is vagy sem,” majd a vitából verekedés lett, melynek végén egyiküket kórházba kellett szállítani, és ott életmentő műtétet hajtottak végre rajta, de a verekedés mind a négy résztvevője ellen eljárás indult.Akik idáig olvasták már ezt a cikket, tudják a választ a kérdésre.

Vélhetően sem a verekedők, sem pedig a Sandokan-lázban égő gyerekek nem olvasták a magyar kritikákat, melyek még a moziverzió megjelenésekor földbe döngölték Sandokant (egyébként hasonló volt a sorozat kritikai fogadtatása Olaszországban is). A Népszabadság szerint Sandokan „annyira tökéletes, hogy már-már paródiára gyanakodunk”, míg az Észak-Magyarország kritikusa még Sandokan tigris mivoltát is kétségbe vonta, és

felajzott kandúrnak

nevezte a kalózvezért, amiért az „a legelső fehér nő szemétől megszédül, feláldozza az ügyet, sőt, magát is.”

A sorozat idején az újságírók már inkább csak amiatt értetlenkedtek, hogy miért kell a gyerekeknek ilyen erőszakos filmeket mutogatni, mások azt kifogásolták, hogy a fiatalok olvasás helyett a tévés hősöket bámulják, megint mások pedig arra csodálkoztak rá, hogy még a szilveszteri vásárokban is a Sandokan-álarc és viaszbábu a sztár.

Sandokan a váci búcsúban

És ez még semmi nem volt ahhoz képest, amikor a következő év nyarán Kabir Bedi három napra Magyarországra látogatott. A feleségével érkező színészt mindenütt hatalmas tömeg fogadta, egy élelmes cirkuszművész elterjesztette, hogy Bedi a Margitszigeten fog leszállni helikopterrel, ezért odacsődített több ezer embert, hogy megnézzék, amint Maláji Tigrisnek öltözve igyekezett szórakoztatni az egybegyűlteket, kevés sikerrel.

A háromnapos látogatás csúcspontja a váci búcsú volt, amin hatalmas tömeg – 40, 50, de 70 ezer embert is írnak a korabeli újságok – várta a filmsztárt. A Dolgozók Lapja újságírója is a helyszínen volt, és „a lábak alá szorult, bőgő kisgyerekek, káromkodó, izzadságszaggal vergődő férfiak és nők, rosszullétkor elesni is képtelen, bő testű nagymamák” láttán hálát adott, amiért nem történt tömegkatasztrófa az eseményen, mely ráadásul hatalmas csalódás volt:

Megjelent egy középkorú színész, európai öltözékben, válaszolt néhány kérdésre, azután elvonult. Kész, a nagy attrakciónak vége.

Új Tükör, 1984. április-június (21. évfolyam, 14-26. szám)1984-06-17 / 25. szám / Arcanum Digitális Tudománytár

Kabir Bedi ekkor már az Egyesült Államokban élt, és addigra feltűnt a Polipka című James Bond-filmben, majd még számos amerikai tévésorozatban is látható volt az indiai filmszerepek mellett. Később aztán visszaköltözött Indiába, ahol ismert médiaszemélyiségnek számít a mai napig. De nem felejtették el a színészt az olasz nézők sem, több olasz tévés produkcióban, köztük valóságshow-ban is látható volt az elmúlt évtizedekben, így a Sandokan visszatér című sorozatban is 1996-ban, melyben már csak Bedi képviselte az eredeti színészeket (Yanezt is más játszotta, pedig Philippe Leroy javában élt még, ő most 93 éves). 2007-ben még egy olasz rádiójátékban is szerepelt, melyben egy matrózt alakított, aki Sandokannak adta ki magát, hogy meghódítson egy olasz nőt. Ebből is látszik, Kabir Bedi és Sandokan végzetesen összenőttek, és vélhetően már egyiküknek sincs ez ellen kifogása.

A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikkhez az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.

The post Nálunk is végigsöpört annak idején a Sandokan-láz, mely még kocsmai verekedést is okozott first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed