Friss Hirek

Ne dobja ki: sok pénzt érhet az elektronikai hulladék

Tilos a kukába dobni az elektronikai hulladékot, azonban leadhatjuk azokat olyan helyeken, ahol még pénzt is kapunk értük – hívja fel a figyelmet a Femina cikke.

Az e-hulladék kategóriájába tartoznak többek között a háztartási gépek, a számítógépes berendezések, de a hajszárító, a telefon és a fényképezőgép is. Ezek számos veszélyes, környezetszennyező anyagot tartalmazhatnak – például ólmot, higanyt, dioxint, kadmiumot, berilliumot, baktériumvegyületeket –, ezért szigorúan tilos kommunális hulladékként kezelni.

A MOHU-val szerződött hulladékudvarokon azonban ingyenes leadhatók, sőt ösztönzésként még pénzt is fizetnek érte. A régi képcsöves tévékért például 7 forintot, síkképernyős, LCD-tévékért 48 forintot, háztartási berendezésekért, háztartási nagygépekért 60-70 forintot, hűtőgépért, klímáért 60 forintot, számítástechnikai berendezésekért pedig 100 forintot fizetnek kilogrammonként. Mivel egy mosógép súlya könnyen elérheti akár a 60-70 kilogrammot is, annak leadásáért akár közel 4-5 ezer forint is járhat.

A leadás személyi igazolvány, valamint lakcím- és adókártya bemutatásához kötött, néhány telepen pedig előzetes bejelentkezésre is szükség lehet.

A régi háztartási gépeket, elektronikai eszközöket emellett az ilyen típusú termékeket forgalmazó kereskedőknek is kötelességük díjmentesen átvenni. Ezzel akár házhozszállítás esetén is élhetünk, tehát ha például egy hűtőt rendelünk, az azt kiszállító dolgozók kérésünkre kötelesek ingyen elszállítani régi hűtőnket.

Kapcsolódó
Fuldoklik a világ az e-hulladékban, de van kiút
Az USA és az Európai Unió mellett néhány gyártó is elkezdett az újrahasznosítás felé mozdulni.

The post Ne dobja ki: sok pénzt érhet az elektronikai hulladék first appeared on 24.hu.


Exit mobile version