Valter Attila nagyot ment az olimpián, ahol negyedik helyen ért célba. Most a csapata, a Visma Lease a bike bejelentette, hogy a Giro d’Italia után újabb háromhetes Grand Tour-versenyre nevezik, a szombaton kezdődő Vueltára.
Valter Attila, a 10. legértékesebb magyar sportoló, eddig is üzemeltetett saját webshopot, ma is lehet rendelni VA márkázott ruhákat. Az oldal mögött azonban már az idén év elején bejegyzett Grinta Kft. áll, amelynek az olimpián bravúros negyedik helyet elérő Valter a fő tulajdonosa.
Ugyanezen a néven nyitotta meg bringabolttal egybekötött kávézóját, a Grinta Bike & Cafét az amúgy nagy kávérajongó sportoló a múlt héten.
A közösségi médiában már hetek óta posztolt fotókat az előkészületekről. A múlt héten a kerékpáros szövetség egy sajtótájékoztatóval már fel is avatta a helyszínt.
A grinta eredetileg egy olasz szó, jelentése küzdeni akarás, ezért választotta ezt a nevet. Régi álma valósult meg az üzlettel. A budai Horvát utcában nyílt kávézó amúgy elég jó lokációban van, a Duna melletti bicikliútról felvezető Kacsa utca mellett. Valter célja, hogy a bringasport – profi és amatőr – szerelmeseinek törzshelye legyen a Grinta.
Közben ma Valter csapata bejelentette hivatalosan is, hogy változik a magyar bringás programja. Az olimpia után a Lengyel Körversenyre ment volna, de a Visma látva jó formáját úgy döntött, hogy elviszik a Vuelta a Espana háromhetes körversenyre. Ezzel Valter idén a második Grand Tourján vesz részt az olasz körverseny, a Giro d’Italia után. A Vueltán tavaly is indult, akkor a Visma versenyzője, az amerikai Sepp Kuss nyerte az összetett versenyt (a Visma pedig ezzel mind a három háromhetest behúzta abban az évben).
A női mezőnyversenyben szintén fantasztikusan versenyző és olimpiai negyedik helyet szerző Vas Kata Blanka már rajthoz is állt a tegnap kezdődő női Tour de France-on, ahol az első szakaszon a 10. lett. Vas az idei női Vueltán indult, és történelmi sikert elérve viselte az összetett első helyezettjének járó piros trikót. Ő a 24. lett a Forbes legfrissebb sportlistáján.
The post Negyedik lett az olimpián, megnyitotta a kávézóját Budán, most újabb erőpróba vár rá appeared first on Forbes.hu.