Friss Hirek

Négyoldalt ívelt kijelzőt kaphat az iPhone 19 Pro

A 20 éves évforduló alkalmával az Apple ismét teljesen új irányba viheti az iPhone-ok dizájnját. Azt egy ideje már hallani, hogy ívelt kijelzőt kaphatnak az új modellek, ám friss kínai szivárgás szerint már tesztelés alatt is állnak. Egészen pontosan mind a négy oldalán ívelt panellel szerelt iPhone 19 Pro modelleket tesztelnek.

A megoldás pár éve még kifejezetten népszerű volt az androidos csúcsmobilok között, mielőtt a gyártók szinte egyszerre átálltak volna a lapos panelekre, részben épp az Apple dizájnját követve. A pletyka szerint az Apple a 2027-es Pro modellekhez vizsgálja ezt az irányt, ami nem véletlen időzítés. Akkor lesz ugyanis húszéves az első iPhone, így sokan arra számítanak, hogy a vállalat valamilyen látványosabb dizájnváltással készülhet az évfordulóra. Az sem kizárt, hogy az Apple még a névadást is megváltoztatja, vagyis az iPhone 19 Pro végül teljesen más néven érkezhet.

Egyelőre persze csak prototípusokról és korai tesztekről van szó, így könnyen lehet, hogy a végleges készülék egészen más irányba megy majd. Az viszont érdekes lenne, ha végül épp az Apple hozná vissza azt a kijelzőtrendeket, amit korábban az androidos gyártók tőle távolodva hagytak maguk mögött.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version