Négy újabb izraeli katona elestével négyszáz fölé emelkedett a Gázai övezet szárazföldi harcaiban elesett izraeli katonák száma. Az incidensben hatan megsebesültek, ketten súlyosan – írja az MTi az izraeli hadsereg (IDF) közlése alapján.
A négy újabb katona szombaton esett el egy út mellé telepített, távirányítású pokolgép felrobbanásakor. A Hamász fegyveresei a Gázai övezet északi részén, Beit Hanúnnál hajtották végre az akciót az izraeli katonák ellen. Az IDF közlése szerint noha már négyszer végeztek hadműveleteket a Beit Hanúnban és az alatta kiépített több kilométer hosszú alagútrendszerben bujkáló palesztin fegyveresek ellen, mindeddig a térség negyven százalékát sikerült „megtisztítaniuk” az iszlamista fegyveresektől.
Az IDF bejelentette, hogy az övezet másik északi városában, Dzsabálíjában szombaton dróncsapást hajtott végre a Hamász fegyvereseinek egyik csoportja ellen, akik egy ottani iskolát használtak az izraeli egységek elleni támadások megtervezéséhez és végrehajtásához. A palesztin média szerint ez a hely menedékhely volt, és a légicsapásban legkevesebb nyolcan, köztük két gyermek halt meg, és több mint harmincan megsebesültek. Az IDF állítása szerint számos lépést tett a civileket ért károk kiküszöbölésére, precíziós lőszert használtak, légi megfigyelés és egyéb hírszerzési eszközök segítségével időzítették a támadást.
A Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium szerint az elmúlt napon 28 gázai vesztette életét és 89-en megsebesültek az övezetben. A háború kezdete óta több mint 46 ezren vesztették életüket a harcokban. Az áldozatok megjelölt száma nem ellenőrizhető, és nem tesz különbséget palesztin civilek és fegyveresek között. Izrael azt állítja, hogy 2024 novemberéig mintegy 18 ezer palesztin fegyverest öltek meg a harcokban, s előtte, az október 7-én indított terrortámadás visszaverésekor is további mintegy ezer palesztin terroristával végeztek Izrael területén.
Izrael és a Hamász közel 15 hónapja harcol, a Hamász terrorcsoport 2023. október 7-én Izrael ellen indított támadása óta, amelyben az országba behatoló palesztinok megöltek mintegy 1200 embert, és 251-et elhurcoltak. A közvetítők segítségével folyó tűzszüneti tárgyalásokra vasárnap várhatóan Katarba utazik az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet, és a külföldi hírszerzés, a Moszad vezetője, hogy megpróbáljanak áttörést elérni az egyeztetéseken.
The post Négyszáz fölé emelkedett a gázai harcokban meghalt izraeli katonák száma first appeared on 24.hu.