A Francia Katolikus Püspöki Konferencia bejelentette, hogy a szokásos, 75 éves titkosítást félretéve azonnali hatállyal kutathatóvá teszi a Pierre abbéról, az Emmaüs jótékonysági szervezet alapítójáról őrzött iratanyagokat.
A 2007-ben elhunyt papot, akit a szegényekért és hajléktalanokért folytatott munkája miatt sokan szentként tiszteltek, júliusban vádolták meg szexuális visszaélésekkel.
Először hét nő jelentkezett azzal, hogy az abbé szexuális visszaéléseket követett el, ám az Emmaüs közlése szerint azóta további 17 tanúvallomás érkezett különféle esetekről, köztük olyan is, amelyekben „nagyon súlyos” zaklatások szerepelnek, és legalább egy esetben gyermekkorú áldozatról is szó van.
A brit Guardian azt írta, hogy a Pierre Abbé Alapítvány, az Emmaüs France és az Emmaüs International közös nyilatkozatban jelentette be, hogy néhány új tanúvallomás olyan erőszakos és rendkívüli súlyos cselekményeket említ, amelyek sokkolóan hatottak szervezetek vezetésére. Jelezték: „teljes támogatásukról biztosítják az áldozatokat”, kiemelve bátorságukat, amiért kiálltak a nyilvánosság elé. „Hiszünk nekik, és kitartunk mellettük” – áll a közleményben.
Pierre abbé egészen tavalyig nagy tiszteletnek örvendő francia nemzeti ikon volt, akit humanitárius munkája alapján a keresztény önfeláldozás megtestesítőjének tartottak. Az egyházi archívumok azonban azt mutatják, hogy már az 1950-es évek óta ismertek voltak a viselkedésével kapcsolatos aggályok.
Az Emmaüs, amelynek 41 országban 425 fiókszervezete van, bejelentette: elhatárolódik az alapítójától, és a decemberi rendkívüli közgyűlésen megszavazza a pap nevének eltávolítását a logójából. Az Pierre Abbé Alapítvány nevet változtat, a normandiai Esteville-ben található Pierre abbé emlékközpontot pedig végleg bezárják.
Adrien Chaboche, az Emmaüs International vezetője a Guardian szerint azt mondta, mozgalmukat megdöbbentették az új információk. Chaboche az RFI rádiónak nyilatkozva hozzátette:
Minden fiókszervezetnek döntenie kell, mennyi teret hagy Pierre abbénak. Nem adunk utasításokat, de arra biztatjuk az embereket, hogy felelősen döntsenek, mert Pierre abbé immár egy szexuális ragadozóként vált ismertté.
Az Emmaüs az Egaé nevű független tanácsadó céget kérte fel, hogy vizsgálja meg a beérkezett információkat, és gyűjtsön további nyilatkozatokat az állítólagos áldozatoktól. A vádakban szereplő cselekmények az 1950-es évektől 2005-ig terjedő időszakban Franciaországban, Svájcban, az Egyesült Államokban és Marokkóban történtek. A július 17-én közzétett Egaé-jelentésben az olvasható, hogy történtek „ismétlődő szexuális érintkezések kiszolgáltatott személyekkel”, „ismételt behatoló szexuális aktusok” és „szexuális érintkezés gyermekkel”.
The post Néhány hónap alatt szexuális ragadozó lett a franciák szentként tisztelt katolikus ikonjából first appeared on 24.hu.