Nem kért a felajánlott három és fél évből a teherautós, aki halálra gázolt egy zebrán átkelő apát a hétéves kislányával Kispesten

Csütörtökön a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróságon megkezdődött annak a teherautósofőrnek a büntetőpere, aki 2022 őszén halálra gázolt egy zebrán átkelő apát a hétéves kislányával Kispesten.

A terhelt a hulladékkonténert szállító tehergépkocsijával a Szabó Ervin utcában, amikor egy piros lámpánál lévő torlódás során ráhajtott egy zebrára. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a sofőr felismerte, hogy a zebrán áll, de nem kísérte figyelemmel a gyalogosforgalmat, nem hajolt előre és nem tekintett oldalra, s a visszapillantó tükreit sem nézte meg, hanem inkább a jobb kezében lévő mobiljára pillantott le többször is.

Amikor felnézett és azt látta, hogy megindult előtte a forgalom, nem nézett körül, és a rámpatükörbe sem tekintett bele azért, hogy a tehergépkocsi eleje előtti területet ellenőrizze, hanem a telefonját továbbra is a kezében tartva elindult.

Mihádák Zoltán / MTI

Az édesapa észlelte, hogy a teherautó elindult, ezért a kislányával  együtt futva próbált kitérni előle, de a vádlott akkor már 16-19 kilométer/óra sebességre felgyorsulva, a jármű elejével elgázolta őket. Az apa és a kislánya a helyszínen meghalt.

A teherautós azt mondta a tragédia utáni gyanúsítotti kihallgatása során, hogy átérzi a család fájdalmát, de a balesetért nem ismerte el a felelősségét.

Az ügyészség három és fél év fogházat és öt év járművezetéstől eltiltást kért a sofőrre előkészítő ülésen történő beismerés esetére, de ő nem ismerte be bűnösségét és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem, ezért a bíróság a bizonyítási indítványok elhangzását követően tárgyalásra utalta az ügyet.

The post Nem kért a felajánlott három és fél évből a teherautós, aki halálra gázolt egy zebrán átkelő apát a hétéves kislányával Kispesten first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed