Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya.
A sportági szövetség beszámolója szerint a szakember szerda este Szadán szabályosan közlekedett az autójával a saját sávjában, amikor egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül, frontálisan az övének ütközött.
Mindenre emlékszem, nem volt bonyolult dolog. Mentem a sávomban, és láttam, hogy jön szembe egy autó elég gyorsan, de akkor még semmi sem utalt arra, hogy baj lesz. Amikor közel ért hozzám, hirtelen áthúzta a kormányt, nekem annyi időm volt, hogy satuféket nyomjak, és ő fékezés nélkül szemből belém szállt. Nem volt egy nagy élmény, megmondom őszintén, örülök annak, hogy így megúsztam
– mesélte a Blikknek Bardóczky.
A híreket hallotta a másik sofőrről, de azt nem tudta megmondani, hogy mi lett a másik sofőrrel, ugyanis más kórházba kerültek. Ugyanakkor a teniszválogatott kapitánya azt hangsúlyozta, hogy örül, amiért élve megúszta a helyzetet, a családja így is jól megijedt, hiszen a karácsonyi ünneplésből tartott hazafelé.
„A közérzetem az jó, de a bordám eszméletlenül fáj, nem tudok mozogni, és vannak kisebb sérüléseim is, a kezemen, a sípcsontomon, a lábamon. De a legkellemetlenebb ez a bordasérülés. Azt mondják az orvosok, lehet, hogy a bordám el van törve vagy repedve, volt CT-vizsgálat, amikor a mentő behozott, de mondták, hogy még egy pár nap kell, és egy következő vizsgálat kideríti majd, hogy mi is van a bordámmal” – mondta a helyzetéről a szakember.
A Veresegyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület beszámolt az esetről, amelyben azt írta, hogy a balesetet okozó sofőr alkoholt fogyasztott, és az ütközés következtében a roncsba szorult, őt a gödöllői hivatásos tűzoltók szabadították ki feszítővágó segítségével.
Bardóczky Kornél tanítványai február 7-8-án Tatabányán az amerikaiakkal találkoznak a Davis-kupa selejtezőjében.
The post „Nem tudok mozogni, vannak kisebb sérüléseim is” – megszólalt az autóbalesetet szenvedő teniszedző first appeared on 24.hu.