Nem veheti át lottónyereményét egy kanadai férfi, mert elfelejtette, hol vette a szelvényt

Az ontarioi Markhamban élő Rirong Zhou még 2023 áprilisában vett egy lottószelvényt, és nagyon örült, amikor kiderült, hogy nyert, még akkor is, ha nem akkora összeget, ami az egész életét megváltoztathatta volna, csak 1186 kanadai dollárt (kb. 318 ezer forintot). A problémái akkor kezdődtek, amikor megpróbálta felvenni a nyereményét – írja a CTV News Toronto című kanadai hírportál.

Zhou azt mondja, hónapokkal a sorsolás után, 2023 októberében akadt a kezébe a nyertes lottószelvény, akkor tudta meg, hogy nyert. Csakhogy arról már fogalma sem volt, hogy hol vette a szelvényt.

A férfi azt mondja, többször írt emailt a játékszervező Ontario Lottery and Gaming Corporationnek (OLG) és nem egyszer telefonon is egyeztetett a céggel, ám a nyereményéhez azóta sem jut hozzá.

Zhou egyik barátja, Ralna Chin, aki úgy döntött, a végsőkig harcol barátja igazáért azt mondja, az a probléma, hogy az OLG mindig kérdéseket tesz fel a nyertes szelvénnyel kapcsolatban, többek között azt, hogy hol vásárolták, Zhou pedig ezt képtelen felidézni.

Az OLG közölte, a cég mindent megtesz azért, hogy ezer dollár fölötti összeget csak a jogos nyertesek kaphassanak kézhez, ezért ellenőrzik szigorúan, hogy a nyertes szelvény valódi tulajdonosa jelentkezik-e a nyereményért.

Miután a CTV News megkereste a játékszervezőt, az OLG közölte, még egyszer megvizsgálták Zhou ügyét, és arra jutottak, kifizethetik neki a nyereményét, a csekket hamarosan postázzák a férfi címére.

The post Nem veheti át lottónyereményét egy kanadai férfi, mert elfelejtette, hol vette a szelvényt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed