Nemcsak a toryk vannak nagy bajban, hanem a brit gazdaság is

Választási évbe lépett az Egyesült Királyság. Rishi Sunak miniszterelnök konzervatívjai fennállásuk egyik legnagyobb kihívásával szembesülnek az idén: az ellenzéki Munkáspárt a legtöbb közvélemény-kutatás alapján elsöprő, akár Tony Blair 1997-es, földcsuszamlásszerű győzelmét idéző sikerekre számíthat. A konzervatívok politikai gyengélkedését tovább nehezíti, hogy az elmúlt időszakban a brit gazdaság sem szerepelt túl fényesen. A 2021 végén elszabaduló inflációs hullám jelentősen beszűkítette a gazdaságpolitika mozgásterét, így érdemi népszerűség-javító adócsökkentésekre sem kerülhetett sor.

A GDP-arányos adóbevételek mértéke évtizedes rekordokat dönt, ami egyre nagyobb fejfájást okoz a hagyományosan piacpárti konzervatívok jobb széle által egyre inkább célkeresztbe vett Rishi Sunak számára. A múltbéli növekedési adatok és várakozások pozitív korrekciója, illetve az infláció fokozatos csökkenése lehetőséget teremt a gazdaságpolitika irányítói számára, hogy hangulatjavító intézkedéseket jelentsenek be a várva várt tavaszi költségvetésben, ugyanakkor ezek a lépések aligha lesznek elégségesek, hogy javítsanak a Konzervatívok választási esélyein vagy épp brit gazdaság hosszú távú gazdasági kilátásain.

Közpolitikai dilemmák

Rishi Sunak miniszterelnök a brit közélet egyik legfiatalabb generációjának tagjaként vált ismertté a brit választópolgárok számára. A vidéki Richmond választókerület képviselője elkötelezett támogatója volt a brexitnek. Aligha meglepő, hogy impozáns családi vagyona és korábbi befektetési bankári tapasztalatai egészen Boris Johnson kormányának pénzügyminiszteri székéig repítették. Sunak sokáig a Konzervatív Párt egyik legnépszerűbb politikusa volt, ami nagyban volt köszönhető a Covid-lezárások alatt bevezetett, igen bőkezű segélyezésnek és munkahely-támogatási programoknak. Az Egyesült Királyság költségvetési hiánya a 2020-as évben elérte a GDP 15 százalékát, ami a fejlett gazdaságok körében egy kimagasló értéknek számított. A támogatásokat a brit választók jelentős része Rishi Sunak személyével azonosította, így sokan a kezdetektől Boris Johnson legesélyesebb utódjaként tekintettek rá.

Dan Kitwood-WPA Pool / Getty Images Rishi Sunak és Boris Johnson a Fourpure Breweryben tett látogatásuk során 2021. október 27-én.

A brit gazdaságnak a Covid-válság alatt nyújtott teljesítménye a kezdetben rendelkezésre álló adatok alapján igen kiábrándító volt. A bőkezű kormányzati támogatások ellenére a brit GDP több mint tíz százalékkal csökkent a 2020-as évben, ami messze alulmúlta az eurózóna közel hatszázalékos értékét. A Covid alatti osztogatást persze komoly megszorítások követték 2021-ben. Az akkor pénzügyminiszter Sunak a tavaszi költségvetésben jelentette be a progresszív személyi jövedelemadó értékhatárainak befagyasztását, ami azt eredményezte, hogy az elszabaduló infláció mellett egyre többen csúsztak bele a magasabb adókulccsal adózó, magasabb jövedelmi kategóriákba. A befagyasztás egy nagy mértékű, de facto adóemelést jelentett.

Emellett Sunak bejelentette a korábban konzervatívok által leszállított vállalati nyereségadó megemelését, ami igen nagy felháborodást váltott ki az üzleti szférával igen jó viszonyt ápoló toryk jobb szárnyának körében. A legnagyobb politikai törést a társadalombiztosítási járulék megemelése hozta el 2022 tavaszán. A botrányok sorával sújtott Boris Johnson egyre inkább elveszítette az irányítását a kormánya és a pártja felett. Népszerűségvesztését a toryktól szokatlan, nagy mértékű adóemelések pusztán tovább mélyítették.

Aligha meglepő, hogy Boris Johnson távozását követően a két esélyes pártelnökjelölt közti fő különbséget a gazdaságpolitikáról vallott eltérő nézetek jelentették. Míg Sunak hivatalban lévő pénzügyminiszterként a költségvetési fegyelem mellett érvelt, és az infláció elleni harc fontosságát hangsúlyozta, addig kihívója, Liz Truss, a Konzervatív Párt karakteresen piacpárti, libertárius szárnyáról érkező külügyminiszter minél hamarabbi adócsökkentéseket sürgetett. A Sunak-féle gazdaságpolitikával szemben felhalmozódott feszültség és a pénzügyminiszter Boris Johnson távozásával végződő lemondása végül ahhoz vezetett, hogy a párttagság Liz Trussnak adott bizalmat. Szinte példátlan gazdaságpolitikai kísérlet vehette kezdetét az Egyesült Királyságban.

A Truss-kormány az őszi költségvetésében többek közt bejelentette

a tervezett vállalati nyereségadó-emelés eltörlését,
a személyi jövedelemadó alapkulcsának csökkentését,
illetve a legmagasabb szja-kulcs eltörlését.

JUSTIN TALLIS / AFP Liz Truss

Bár a csomag költsége a várakozásokat némileg meghaladva 45 milliárd fontra rúgott, a kormány váratlanul bejelentette egy közel 150 milliárd fontos rezsitámogatás bevezetését is. A költségvetési hiány várható növekedése igen komoly piaci pánikot eredményezett, ami a brit állampapírhozamok és jelzáloghitel-kamatok drámai emelkedéséhez vezetett. A pánikot kizárólag a brit jegybank beavatkozása tudta enyhíteni. Ezzel együtt a konzervatívok támogatottsága évtizedes mélypontra került, a Trussra neheződő politikai nyomás pedig a miniszterelnök lemondásához vezetett. Rishi Sunak megigazultan foglalhatta el a kormányfői széket.

A Liz Truss és Rishi Sunak között feszülő politikai ellentét ugyan rövid távon rendeződni látott Sunak győzelmével, a Konzervatív Párt legalapvetőbb közpolitikai törésvonalát képezi mind a mai napig. A rosszul kivitelezett adócsökkentések kudarca ellenére Truss és a párt jobboldala továbbra is igen nagy érdeklődésre tart számot a párttagság körében.

Ez a tavaly ősszel megrendezett pártkonferencián is megmutatkozott, ahol is jóval népszerűbbek voltak a Truss és köre által tartott beszédek és programok, mint a párt jelenlegi vezetésének nyilatkozatai. A Sunak által hangsúlyozott fiskális fegyelem a kiadások növekedése mellett azt eredményezte, hogy az Egyesült Királyság GDP-arányos adóbevételei évtizedes rekordokat döntenek, ami jelentős feszültségekhez vezet a hagyományosan alacsony adók mellett kampányoló Konzervatív Párt köreiben. Sunak gazdaságpolitikája nem egyszer nyilvános bírálatot is kap párton belüli ellenlábasaitól, így a költségvetési politikát rendre a jobboldalnak tett gesztusokkal kell kiegészítenie. Jelenleg igen nagy várakozások övezik a Sunak-szövetséges Jeremy Hunt pénzügyminiszter tavaszi költségvetését, ugyanis ez lesz az utolsó alkalom, amikor is a toryk érdemi adócsökkentéseket tudnak bejelenteni – ezzel is javítva esélyeiket az idei választásokon.

Sok hűhó nem sokért

A fentebb leírtak alapján akár egyenes vonalat is húzhatnánk Nagy-Britannia Covid alatt bevezetett bőkezű segélyezési programja és a Konzervatív Párt jelenlegi, igen szerény támogatottsága között. Kormányzati túlköltekezés nélkül aligha lett volna szükség olyan nagy mértékű megszorításokra mint amilyeneket a brit kormány ténylegesen bevezetett 2021-ben. Adóemelések nélkül aligha jutott volna a párt élére az azokkal élesen szembehelyezkedő Liz Truss, és jó eséllyel megspórolható lett volna a toryk népszerűségét földbe döngölő, adócsökkentő miniköltségvetés. Jó eséllyel a 2022-es brit inflációs adatok sem harapództak volna el olyan (más fejlett gazdaságokat is felülmúló) mértékben, mint azt ténylegesen láthattuk. Bár a visszatekintő spekuláció kockázatos műfaj, az eseményláncolat tükrében feltehetjük a kérdést: mégis mit nyert Nagy-Britannia a bőkezű Covid-válságkezeléssel, hogyan teljesít a brit gazdaság az utóbbi években?

Justin Setterfield / Getty Images Londonban kihelyezett plakát a koronavírus-járvány idején 2020. április 25-én.

Az elmúlt év legnagyobb gazdaságpolitikai meglepetését az elmúlt három év növekedési adatainak felülvizsgálata okozta. A Brit Statisztikai Hivatal (ONS) adatai alapján az Egyesült Királyság jelentősen jobban teljesített a járvány kitörése és 2023 nyara között, mint azt az előzetes értékelések mutatták. Míg korábban Nagy-Britanniát a legrosszabbul teljesítő G7-es országként tartották számon (melynek gazdasága 2023 augusztusára sem érte el a járvány előtti szintjét), addig a revideált adatok alapján a britek mind Németországot, mind Franciaországot beelőzték a gazdaság méretének tekintetében. Az új eredmények alapján a brit gazdaság mérete már 2021-ben meghaladta a pandémia előtti szintet. Bár a revízió mindenképp jó hírrel szolgált a gazdaságpolitika irányítói számára, túlzott méretű optimizmusra aligha adhat okot.

A Covid-járvány alatt felhalmozott brit költségvetési hiány a fejlett gazdaságok közül egyedül az Egyesült Államok költségvetési hiányával volt összemérhető. A pandémia óta tartó időszakban mindkét ország növekedése sokszorosan felülmúlta a brit gazdaság növekedését (a statisztikai hivatal felülvizsgált adatainak fényében is). Ebben

mind a brit gazdaság mélyebb 2020-as visszaesése,
mind a visszapattanás ütemének alulmaradása szerepet játszott.

A gazdaság alulteljesítése azt is eredményezte, hogy a költségvetési hiány 2021-es visszaszorítása csak jelentős (korábban ismertetett) megszorítások árán volt elérhető. A 2020-as, nagy mértékű költségvetési lazítás ugyan érdemi pozitív hozadékkal nem járt, de jelentős mértékben hozzájárulhatott az infláció 2022–2023-as elszabadulásához.

Infláció tekintetében az Egyesült Királyság messze az egyik legrosszabbul teljesítő G7-es ország volt a 2022-es és 2023-as évben. Az áremelkedések 2021 őszén váltak kóros mértékűvé, az infláció az év végén 5,4 százalékon zárt. A 2022-es évben a brit inflációs adat a harmadik legrosszabb volt a G7-es országok adati között, a brit áremelkedés (7,9 százalék) kizárólag a szintén nagyban költekező Egyesült Államok és Olaszország áremelkedésével volt összemérhető. A helyzeten Liz Truss 2022-es „miniköltségvetése” és az intézkedés körül kibontakozó gazdaságpolitikai bizonytalanság sem segített. A 2023-as évben a brit infláció 7,67 százalékos értékével messze felülmúlta a G7-es országok átlagát (5,21 százalék). A magas infláció a brit jegybank részéről is szigorúbb monetáris politikát követelt meg, így 2023 végén a brit jegybanki alapkamat mintegy 0,75 százalékponttal haladta meg az Európai Központi Bank alapkamatát.

A fentebbi adatokból is látható, hogy a brit gazdaság pandémia óta nyújtott teljesítménye igen szerény volt a fő versenytársaival való összevetésben. A kormányzati megszorítások és a fogyasztás növekedési ütemének visszaesése miatt a pandémia utáni brit gazdasági növekedés alulmaradt a G7-es országok viszonylatában. Míg az előbbi a 2020-as túlköltekezés miatt szükségszerű lépésnek bizonyult, addig az utóbbi nagy részben az infláció és szűkebben értelmezett megélhetési költségek emelkedésének tudható be. Nehéz megállapítani, hogyan is alakult volna az ország növekedési pályája egy szerényebb Covid-mentőcsomag alkalmazása esetén. Az azonban biztos, hogy a brit kormány mind gazdasági, mind politikai értelemben a mai napig fizeti bőkezű válságkezelésének árát.

A választás előszele

A Jeremy Hunt pénzügyminiszter által bemutatott tavaly őszi költségvetés már sok tekintetben a Konzervatív Párt idei választási esélyeit volt hivatott javítani. Rishi Sunak 2023-as politikai programtervének kiemelt célja volt az inflációs ráta megfelezése. A kormány ezen a téren ugyan sikerrel járt, az eredmények nagyban köszönhetők az úgynevezett bázishatásnak. Az infláció idei csökkenése azzal áll összefüggésben, hogy az áremelkedéseket a már eleve emelkedett 2022-es árakhoz viszonyítják (többek közt így sikerült a magyarországi infláció egyszámjegyűvé „zsugorítása” is). Bár az infláció további vágtázásának megelőzése valóban pozitív gazdaságpolitikai eredménynek tekinthető, a korábban említett hét százalékot is meghaladó (és továbbra is célérték felett járó) éves áremelkedés lehetőséget adott a kormány számára, hogy bejelentse a toryk jobb szárnya (és feltehetően a szélesebb brit választói rétegek) által várva várt adócsökkentéseket.

Jessica Taylor / UK Parliament / AFP Rishi Sunak és Jeremy Hunt

A brit költségvetés megnövekedett mozgástere abból származott, hogy míg a kiadások jelentős részét nem indexálták a 2023-as áremelkedésekhez, addig a költségvetés bevételei az infláció mértékével összhangban növekedtek. Úgy is fogalmazhatunk, kiadási oldalon a kormány reál értelemben megszorításokat hajtott végre, hogy bevételi oldalon teret adjon a bejelentett adócsökkentéseknek. A csomag lehetővé tette, hogy a vállalatok beruházásaikat teljes összegben levonják a vállalati nyereségadó-alapjukból, illetve ezzel párhuzamosan bizonyos esetekben csökkentették a társadalombiztosítási járulék kulcsát is. A meghozott döntések mintegy 11 milliárd fontos adócsökkentést jelentenek a 2024–2025-ös költségvetési évre, azonban a bevételkiesés mértéke 2028-ra várhatóan húszmilliárd font fölé emelkedik. (Összehasonlításképp: Liz Truss adócsökkentő csomagja mintegy 45 milliárd fontra rúgott.) Bár az adócsökkentés mértéke kétségtelenül jelentős, fontos megjegyezni, hogy a személyi jövedelemadó értékhatárainak korábban is említett befagyasztásával a brit GDP-arányos adóterhelés várhatóan így is rekord mértéket érhet el az évtized végére.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a költségvetési hivatal novemberi előrejelzése lefelé módosította a várható gazdasági növekedés mértékét. A gyenge gazdasági növekedés azt is eredményezi, hogy a GDP-arányos államadósság várhatóan a jelenlegi 89 százalékos értékéről közel 93 százalékra nő az évtized végére. Politikailag nagyobb problémát jelent az életminőség romlása, ugyanis a háztartások rendelkezésre álló jövedelme a 2024–2025-ös évben várhatóan 3,5 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a járványt megelőző érték. A költségvetési hivatal adatai alapján az elmúlt három évben tapasztalt életszínvonal-csökkenés a legnagyobb visszaesést jelenti a statisztikák ötvenes években megkezdett publikálása óta. Bár a tavaly őszi lépések (különösen a beruházások kedvező elszámolásának bevezetése) mindenképp pozitívnak tekinthetők a növekedés ösztönzése szempontjából, a kormánynak igen nehéz dolga lesz mind az elmúlt évek gazdasági teljesítményének politikai népszerűsítésével, mind a jövőt érintő optimizmus fenntartásával.

Hosszú távú problémák

Természetesen hiba volna a brit gazdaság igen gyenge teljesítményét kizárólag a tizenhárom éve regnáló konzervatívok pillanatnyi gazdaságpolitikájának nyakába varrni. A brit gazdaság számos strukturális problémával küzd, melyek közül kiemelkedik a munkaerő-termelékenység elmúlt tizenöt évben tapasztalt bántó stagnálása. A munkaerő-termelékenység mércéje az egy munkaórára jutó kibocsátás, azaz a termelékenység azt mutatja meg, hogy az adott ország dolgozói mennyire hatékonyan tudják felhasználni a rendelkezésükre álló erőforrásokat. Míg a 2008–2009-es válságot megelőző három évtizedben a munkaerő-termelékenység átlagos éves növekedése két százalék volt, addig 2009 után ez az érték mindössze 0,6 százalék. A kormány által alkalmazott gazdaságpolitika ugyan alakítja az üzleti ciklusokat (aminek jelentősége egy választási évben egyáltalán nem alábecsülendő), de a hosszú távú, trendszerű növekedés mértékét a termelékenység növekedésének mértéke határozza meg. Ebből az is következik, hogy a hosszú távú, fenntartható gazdasági növekedés kizárólagos forrása a termelékenység növekedése, melyre a mindenkori kormány csak korlátozott ráhatássál bír.

A korlátozott ráhatás persze nem jelenti azt, hogy a mindenkori kormányok ne tudnák érdemi reformokkal támogatni a termelékenység javulását. Elég csak a Margaret Thatcher nevéhez kötődő piacpárti reformokra gondolni (infláció visszaszorítása, állami vállalatok privatizálása, költségvetési kiadások visszanyesése), melyek eredményeképp a GDP-arányos beruházási ráta mintegy tíz százalékponttal emelkedett 1980 és 1990 között. A tőkefelhalmozás a termelékenység növekedésének egyik legfőbb forrása, ezért is kimondottan aggályos, hogy a beruházási ráta mértéke ma már az 1980-as szintjét sem éri el. A 2008–2009-es válság jelentős törést eredményezett a beruházási rátában, a visszapattanást pedig az Egyesült Királyság 2016-os brexit népszavazáson hozott döntése sem segítette. Brit gazdasági szakemberek egyértelműen a beruházások elégtelenségét teszik felelősség a termelékenység stagnálásáért, azonban a helyzet orvoslására tett javaslatok élesen különböznek a brit politikai paletta jobb- és baloldalán.

Getty Images Margaret Thatcher

Míg a beruházási elégtelenség megoldását a brit jobboldal hagyományosan a magánszektortól és az üzleti szférának kedvező közpolitikától remélné, addig a brit baloldal hagyományosan állami beruházásokban és humántőke-befektetéseben gondolkodik. Nem csoda, hogy a Liz Truss által propagált piaci reformok és adócsökkentés elsődleges célja a beruházási ráta növekedésének ösztönzése és a termelékenységi problémák felszámolása volt.

A várhatóan idén hatalomra kerülő Munkáspárt ezzel szemben jelenleg az állami zöldenergia-befektetéseket hangsúlyozza, de történelmileg is nagyobb hangsúlyt fektetett a humántőke-beruházásokra (például egészségügyi fejlesztésekre, reformokra). Kétségtelen, hogy politikailag jóval népszerűbb a baloldal aktivista államfelfogása, mint a piacpárti jobboldal passzív, adócsökkentést és deregulációt pártoló politikája.

Többek közt Boris Johnson sikere is abból származott, hogy komoly gesztusokat tett az aktivista államfelfogás képviselőinek (például az északi országrészek felzárkóztatását célzó közpolitikai intézkedések bejelentésével). Ezzel együtt az aktivista államfelfogás legfőbb veszélye, hogy jelentős terheket helyez a központi költségvetésre, és az egymással versengő pártok ígérgetési versenyévé teszi a brit köznyilvánosságot. Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján a britek jelentős lépéseket tettek az aktivista államfelfogás kizárólagossá válása felé, ami igen rossz hír a toryk hagyományos, piacpárti csoportjai számára. Aligha véletlen, hogy ezen csoportok frusztrációja jelentős belharcokat eredményez a Konzervatív Párton belül.

A nap végén

A toryk minden valószínűség szerint el fogják veszíteni az idei választásokat, és ezen a tavaszi költségvetés jelenleg még ismeretlen adócsökkentései sem fognak érdemben változtatni. Az állami aktivizmus és a hagyományos piacpárti elvek közt vergődő konzervatívok jelentős politikai tőkét vesztettek az elmúlt évek kapkodásával és döntésképtelenségével. A folyamat első lépését a fentebb írtak alapján a 2020-as kormányzati túlköltekezés jelentette. A közpolitikai kérdések mentén való megosztottság a párt politikai megosztottságához vezetett. Rishi Sunak aligha tudhatja maga mögött a párt egészének támogatását, ami döntő jelentőségű lehet az elmúlt tizenhárom év legkritikusabb választásának évében. A várható választási vereséget a konzervatívok két nagy frakciójának összecsapása követheti majd. Ennek az összecsapásnak a végkimenetele pedig döntő jelentőségű lesz, nem pusztán a Konzervatív Párt, de a brit közélet egészének szempontjából is.

Ami a brit gazdaság egészének teljesítményét illeti, a javarészt politikai szempontok mentén alakított rövid távú költségvetési politika keveset nyom a latban. Az évtizedek óta fennálló beruházási elégtelenség és a munkaerő-termelékenység 2009 után tapasztalt stagnálása alapjaiban lehetetleníti el a gazdasági dinamizmus visszaszerzését.

A jó eséllyel hatalomra kerülő Munkáspárt igen komor gazdasági környezetben és szűk gazdaságpolitikai mozgástér mellett veheti át a kormányrudat. A párt meghirdetett zöldberuházásai minden bizonnyal elégtelenek lesznek a brit gazdaság strukturális problémáinak megoldásához. Bár az elmúlt években Nagy-Britannia elkerülte gazdaságának összeomlását, az infláció elleni fellépés tovagyűrűző hatásai, az adóterhek fokozatos emelkedése és a belső mobilitást súlyosan gátoló lakhatási problémák feltehetően továbbra is komoly akadályai lesznek a gazdasági dinamizmus visszaszerzésének.

The post Nemcsak a toryk vannak nagy bajban, hanem a brit gazdaság is first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed