Nemcsak kellemetlen, de veszélyes is: miért fontos enyhíteni az orrdugulást?

Fontos tisztázni, hogy az orrdugulást a nyálkahártya ödémás megvastagodása okozza, ami fizikai akadályt képez a légáramlásnak. Az orrüreg duzzanata és váladékozása miatt gyakorlatilag nem kapunk levegőt az orrunkon keresztül, hiszen a levegő szabad áramlása akadályozott. Legtöbb esetben nátha vagy influenza, esetleg allergia okozza az orrdugulást, de állhat a háttérben orrsövényferdülés, orrpolip, és kialakulásában szerepet játszhat akár a reflux vagy a stressz is.

Az orrdugulás rendkívül negatívan képes befolyásolni az életminőséget: nem tudunk miatta megfelelően aludni, hatással van arra, ahogyan eszünk, iszunk, de még arra is, ahogyan beszélünk. Ráadásul okozhat arc- és fejfájást is. Ha az orr bedugult, kénytelenek vagyunk szájon át lélegezni, ebben az esetben az orr nem tudja felmelegíteni és párásítani a levegőt, ami így a szájon át hidegen, porral és baktériumokkal együtt jut be a tüdőbe, emiatt pedig nő a fertőzés veszélye.

Az orrunknak nem csak a szaglásban van fontos szerepe. Az orrszőrökön fennakadnak a nagyobb szennyeződések, az orrnyálkahártya váladékában pedig a kisebb idegen anyagok is megtapadnak, majd a garat irányába távoznak. Ha viszont a szánkon át veszünk levegőt, az orrunk nem tud szűrőként funkcionálni, és elvész a melegítő és nedvesítő hatása is, ami miatt a légutakba tisztítatlan, hidegebb, szárazabb levegő jut be. Ilyenkor a torkunk kiszáradhat és védtelenné válik a különböző kórokozókkal szemben, ami újabb betegségek kialakulását eredményezheti.

Mi történhet, ha nem kezeljük az orrdugulást?

A megfázásos panaszok önmagukban nem súlyosak, ezért hajlamosak vagyunk nem is törődni velük. Pedig aki nem enyhíti hatékonyan a tüneteket, az gyakorlatilag utat nyit a vírusfertőzések bakteriális felülfertőződéseinek, amit sokkal nehezebb kezelni, mint egy szimpla orrdugulást. A felülfertőződés megjelenhet a légutakban, de az orr melléküregeiben is. Súlyos esetben csak fül-orr-gégész szakorvos, illetve erősebb gyógyszerek, gyakran antibiotikumok segíthetnek a panaszok mérséklésében.

Az elhanyagolt nátha vagy fel nem ismert allergia miatt az orrnyálkahártya tartós gyulladása jöhet létre. Orrmelléküreg-gyulladás és gégegyulladás szintén jelentkezhet a nem megfelelően kezelt nátha szövődményeként. Az orrdugulás negatív hatással lehet az alvásunkra is, ami gyengítheti az immunrendszerünket.

Hogyan enyhítsük az orrdugulást?

Enyhébb eseteknél a leggyorsabb és leghatékonyabb módszer a vény nélkül kapható orrspray-k alkalmazása, amelyek gyorsan és egyszerűen megszüntethetik a problémát. Csillapítja az orrdugulást, és enyhíti a szem és torok kiszáradását a lakás párásítása, a száraz levegő ugyanis irritálhatja az orrnyálkahártyát és növelheti az orrdugulás kockázatát. Az optimális páratartalom fenntartása (párásítóval, vagy egyszerűbb módszerrel, például vizes törölköző fűtőtestre helyezésével) segíthet enyhíteni a kellemetlen orrdugulást és megkönnyítheti a légzést.

Népszerű gyógymód a gőzölés, a meleg-nedves borogatás, de sokan esküsznek a forró zuhanyra vagy a sós vízzel történő orröblítésre. Utóbbihoz csak sós vízre és egy orröblítő készülékre lesz szükségünk, ami lehet neti-kanna vagy nyomóflakon is. Az orröblítés során az orrjáratokon átfolyatott sós víz segít eltávolítani a váladékot, az allergéneket és az irritáló anyagokat az orrból, ezzel enyhítve az orrdugulást és javítva az orr légáramlását.

Segíthet a szokásosnál több folyadék fogyasztása is, mivel a folyadék nem csupán hidratáltan tartja a szervezetet, de segít a nyálka feloldásában is.

Hirdetés

A Reventil orrspray-vel újra fellélegezhet!

 

Télen a megfázás, azaz a nátha gyakran nehezíti meg a mindennapokat. A kellemetlen tünetek enyhítésében segítségünkre lehet a vény nélkül kapható Reventil orrspray. A Reventil orrspray 4 az 1-ben hatású eszköz: jelentősen mérsékli az orrdugulást, az orrfolyást, az arc- és fejfájást, a szaglás és ízérzékelés zavarát.

Egyedülálló összetevője egy gyulladáscsökkentő hatású molekula, az ectoin, amely enyhíti az orrnyálkahártya szárazságát, elősegíti annak regenerációját. A Reventil orrspray tartósítószer-mentes és gyermekek számára is alkalmazható.

Vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz. Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.

The post Nemcsak kellemetlen, de veszélyes is: miért fontos enyhíteni az orrdugulást? first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed