Friss Hirek

Németh Kristóf azt mondja, feleségének annak idején, amikor a Barátok köztöt nézte, Rékasi Károly tetszett, nem ő

Múlt pénteken ért véget a Nyerő Páros Barátok közt-ös különkiadása, melyet Németh Kristóf és felesége, Németh-Szikriszt Zita nyertek meg. A győztes pár ma a Reggeliben vendégeskedve mesélt arról, hogy már a kezdetektől nagy rajongói a Nyerő Párosnak, a saját versenyük előtt pedig korábbi évadokat visszanézve készültek, típusfeladatokkal gyakoroltak.

A beszélgetés alkalmával a színész megjegyezte, hogy noha a sorozatba a húszas évei elején, a legfiatalabb szereplők egyikeként került be, a Nyerő Párosban most korelnök volt. Bevallása szerint kicsit hiányolta is a saját generációját a műsorból, de a fiatalabbakkal is jól érezte magát.

Ami a Barátok köztöt illeti, Németh elárulta, hogy annak idején, amikor a felesége is nézője volt a sorozatnak,  a szereplők közül nem ő volt az, akivel szimpatizált, a nagymamájának viszont az általa játszott Kertész Géza volt a kedvenc karaktere.

Zitának nagyon szimpatikusak voltak a szereplők, egybe még kicsit szerelmes is volt, Rékasi Karcsiba!

– mondta a színész, mire a műsort vezető Peller Mariann megjegyezte, hogy „megérti, mert szerinte mindenkinek volt egy Zsolt-korszaka”, amivel Németh egyet is értett.

Egyvalaki volt, aki mindig antipatikus volt, a »rókaszemű Németh Kristóf«

– emlékezett vissza.

Németh-Szikriszt Zita a téma kapcsán elárulta, hogy a véleménye végül akkor változott meg a színészről, amikor személyesen is megismerkedtek egymással. A műsorvezetők érdeklődésére azt is megosztotta, hogy élőben rögtön szimpatikus volt neki Németh, azt viszont bevallása szerint álmaiban sem gondoltam volna, hogy ő lesz majd a férje.

Kapcsolódó
Nyerő Páros: megvan a nyertes
Egy héten át versenyeztek a párok a Nyerő Páros Barátok közt-különkiadásában.

The post Németh Kristóf azt mondja, feleségének annak idején, amikor a Barátok köztöt nézte, Rékasi Károly tetszett, nem ő first appeared on 24.hu.


Exit mobile version