George Simion támogatása a romániai elnökválasztáson nem kisiklás volt Orbán Viktor részéről. A Beneš-dekrétumok bírálatát kriminalizáló Robert Fico szlovák miniszterelnökkel kapcsolatos feltűnő engedékenység azt mutatja: amennyiben a kormánynak választani kell a patrióta (valójában utódállami nacionalista) térségbeli szövetségesek és a külhoni magyar közösségek között, utóbbiakat habozás nélkül a Nagy Szuverenista Összeborulás busza alá löki. Lázár János felvidéki szármázású tiszás képviselőjelöltet vidáman szlovákozó mondatai pedig arra utalnak, hogy a polgári Magyarország eszméje után immár a határon túliak iránti elkötelezettséget is a politikai termékek közé sorolhatjuk. Vélemény.
„Tudja, fontos volt a gyógyszer, de talán még fontosabb volt, hogy azt éreztük: nem feledkeztek meg rólunk Magyarországon” – ez volt a Nemzet a hátizsákban / Titkos segítőakciók a Kádár-rendszerben című Válasz Offline-kiadványhoz készített egyik oral history-interjúm kulcsmondata. Egy erdélyi beszélgetőpartnerem idézte föl, mit jelentett a nyolcvanas években az egyre nyomasztóbb romániai diktatúrában időnként feltűnő magyarországi segélyfutárok érkezése. Az ajándékba hozott könyvnél, kiló kávénál, vérnyomáscsökkentőnél is többet. Miközben a hivatalos Magyarország a szocialista internacionalizmus jegyében hallgatott, a másik Magyarország tettekkel bizonyította szolidaritását.
Az össznemzeti szolidaritás a rendszerváltás után szétrobbant, darabjait a Fidesz gyűjtötte össze. Kőkemény munkával, elkötelezettséggel, a témával kapcsolatos baloldali érdektelenséget, sőt ellenségességet felhasználva a párt ezt a szolidaritást az elmúlt évtizedekben politikai tőkévé alakította. Letűzte a nemzetiszín zászlót, várat épített köré és hatékonyan kommunikálta: itt vagyunk mi, akiknek fontos a téma. Odaát meg azok, akik összehozták a 23 millió romános kampányt, akik 2004. december ötödike előtt az állampolgárság kiterjesztése ellen uszítottak. Akik a felvidékieket szlovákozzák, az erdélyieket románozzák. Akik a Kádár-rendszerből hozott bendősovinizmus jegyében féltették a kis kenyérkét az állítólag a mi jólétünkre ácsingózó szomszédoktól.
Az idők azonban változnak.
Már rég kipörögtek a magyar politika ringlispíljéből az egykori riválisok.
(Igaz, Gyurcsány Ferenc visszavonulását követően sajnos még mindig nem az őszödi beszédben megígért, magyar baloldalról szóló könyvekkel ajándékoz meg minket, hanem krimijeivel bombázza ezt a sokat szenvedett országot.) A Fidesz mégis teljes természetességgel használta, használja önmagára a „nemzeti” jelzőt, s ennek egyik igazolásaként határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos tevékenységét szokta felhozni. Az elmúlt időszakban meglepő fejlemények tanúi lehetünk: a nemzetpolitika várát nem külső ellenség lövi. A kormánypárt zúdít kartácstüzet saját erődjére.
hirdetés
Kezdődött Orbán Viktor májusi tihanyi beszédével. A miniszterelnök a román elnökválasztás második fordulójába jutott, pályáját az úzvölgyi magyar katonatemető sírjain ugrálva elindító szélsőjobboldali George Simion mellett foglalt állást. Hogy még egyértelműbb legyen a támogatás, az AUR ötszázezer példányban nyomtatott magyar nyelvű szóróanyagot Orbán Viktor mosolygós fotójával. A különben jelentős részben Fidesz-szimpatizáns erdélyi magyarok azonban jól megvoltak a kormányfői iránymutatás nélkül, s gyakorlatilag egyöntetűen szavaztak Nicuşor Dan bukaresti főpolgármesterre, aki meg is nyerte a választást.
Az azóta történtek megerősítik, hogy a Simion-sztori nem kisiklás volt, hanem a fő szabály. Amennyiben a kormánynak választani kell a patrióta (valójában utódállami nacionalista) térségbeli szövetségesek és a határon túli közösségek között, utóbbiakat habozás nélkül a Nagy Szuverenista Összeborulás busza alá löki. Pontosan ez történik Szlovákiában. Robert Fico kormánykoalíciója az 1945-ös Beneš-dekrétumok körbebástyázásával válaszolt a Progresszív Szlovákia nevű ellenzéki párt felvetésére, miszerint még mindig koboznak el tulajdonosoktól földeket kárpótlás nélkül a felmenőik ellen 80 éve kiadott végzések alapján. A Büntető törvénykönyv múlt pénteki módosítása alapján a kollektív bűnösséget törvénybe iktató rendelkezések „megkérdőjelezése” akár fél év börtönt is maga után vonhat.
A botrány súlyát jelzi, hogy többek között ezen a rendelkezés ellen is összehívott pozsonyi tüntetésen Gubík László, a parlamenten kívüli Magyar Szövetség elnöke a kisebbségellenes csehszlovák diktatúrából hozott történelmi párhuzamot. A Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka nagyapja, Milan Šimečka ugyanis kiállt a Gubík által szellemi nagyapjaként tisztelt Duray Miklós mellett, amikor utóbbit jogvédő tevékenysége miatt a csehszlovák kommunisták bebörtönözték.
Itt talán még nem tartunk, de Damoklész kardja megjelent a fejünk felett.
Innentől kezdve akár a Magyar Szövetség elnökének is a börtönbüntetés fenyegetésével kell együtt élnie – hiszen ő „hivatalból” szót emel a jogtipró Beneš-dekrétumok ellen. Északi szomszédunkban tehát nem pusztán máig elvesznek egy fasisztoid rendelkezés szellemében földtulajdont az egykor kollektív bűnösnek bélyegzett magyarok és németek leszármazottaitól, de még azt is fenyegetik, aki egyáltalán felveti ennek helytelenségét.
Mit lép erre a magyar kormány? Kis fekete felhőnek álcázza magát, nehogy felbosszantsa a nagy ötdimenziós európai sakkjátszmában szövetséges gyalog szlovák nacionalista kormányfőt.
Ha egy berlini fociklub kirúgja a magyar kapusedzőt, ha az ausztriai kupameccsre induló szurkolói vonatot megállítják a határon, azonnal berendelik a német meg az osztrák nagykövetet a Bem téri Külügyminisztériumba. A kormánytagok pedig a verbális pirotechnika minden eszközével petárdáznak a nemzetünket állítólag ért sérelem miatt. Amikor magyarokat (is) fenyegetnek börtönbüntetéssel, mert felszólalnak az őket megbélyegző dekrétumok miatt, Orbán Viktor miniszterelnök mindössze arról beszél, „tisztázó megbeszéléseket kell folytatni”, miről is szól a jogszabály. Aztán majd meglátja, kell-e lépni, de azt nem tudta megmondani, erre mikor kerülhet sor. Micimackóhoz hasonlóan csekélyértelmű medvebocsok vagyunk a nagystratégiához, de azt kívánjuk: bárcsak az EU-ban befagyasztott orosz vagyonért mozgósított energiák tizedét fordították volna a szlovákiai magyarok megvédésére!
Tipikus terelésként előkerült, hogy nem is Fico a probléma, hanem – ki más – az Európai Unió, mert nem törődik az őshonos kisebbségek jogaival. Az Európai Bizottság valóban felháborítóan kelletlen az ügyben, de nem magyarellenes összeesküvés miatt, hanem mert a szuverenitásukra oly kényes tagállamok Szlovákiától Románián át Spanyolországig nem akarják, hogy holmi külső erők beleszóljanak kisebbségeik csendes asszimilálásába.
Amikor pedig a téma mégis előkerül, a legpatriótább bajtársak a legellenségesebbek.
Az Európai Parlamentben 2020-ban a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogainak erősítését célzó Minority Safe Pack ellen szavazott az osztrák FPÖ-től a francia Marine Le Pen pártján át a spanyol Voxig mindenki, aki ma egy frakcióban ül a Fidesszel. Tegnap éppen ez a vircsaft, a kormánypártot is soraiban tudó Patrióták képviselőcsoportja akadályozta meg, hogy a friss szlovák szabályozást a testület sürgősséggel napirendre vegye, miközben ezt a lépést szinte az összes frakció támogatta volna.
Igaz, mindez még kifinomult européer jogászkodásnak tűnik Lázár János kijelentéséhez képest, aki egy felvidéki származású tiszás képviselőjelöltet nemes egyszerűséggel leszlovákozott. „Kicsit csodálkozom is, hogy a Tisza Párt nem talált magyar embert, és egy szlovák asszonyt kellett elindítania ebben a választókerületben. Ilyen rosszul állnak, azért legalább azt kellene, hogy Magyarországon magyarok legyenek a jelöltek” – nyilatkozta hétfőn a miniszter sárvári választókerületben induló Strompová Viktóriáról. Aki nem szlovák, hanem magyar, a Bodrogköz szlovákiai részén található Bodrogszentmárián született. Magyar állampolgár, 16 éve él itt. Az -ová végződést, amire a nemzetpolitikai elgyurcsányosodás jeleit mutató miniszter a szlovákság bizonyítékaként utal, északi szomszédunknál minden nő megkapja születéskor, s csak egy adminisztratív eljárással lehet tőle megválni. Mindenesetre kiderül a tárcavezetői gondolatokból, hogy csak az a határontúli kerül nemzetiszín pántlikaként a patrióta pörgekalapra, aki a Fideszt támogatja. Minden más esetben kirekesztik a nemzetből, ami meglehetősen szelektív szolidaritás a trianoni ország- és nemzetcsonkítást gyakran emlegető kormánypárttól.
Azt már régóta tudjuk, hogy a polgári Magyarország csupán politikai termék volt. Az elmúlt időszak újdonsága, hogy a nemzetpolitikai elkötelezettség is az.
Nyitókép: Lázár János építési és közlekedési miniszter interjút ad a Sárvári Televíziónak egy Volánbusz-járaton a Vas megyei Csánig és Rábapaty között 2025. december 15-én (fotó: Lázár János Facebook-oldala)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
