Netanjahu: Az izraeli hadsereg nem vonul ki a Gázai övezetből

Az izraeli hadsereg (IDF) nem vonul ki a Gázai övezetből, és Izrael nem tárgyal palesztin rabok ezreinek elengedéséről, jelentette ki kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Az izraeli televíziónak adott nyilatkozatában a kormányfő leszögezte: Izrael egészen addig nem vet véget a gázai háborúnak, amíg minden célját el nem érte.

Ez a Hamász megsemmisítését és a túszok hazahozatalát jelenti, továbbá annak biztosítását, hogy Gáza többé nem jelent fenyegetést Izraelre nézve

– húzta alá. „Nem fogjuk terroristák ezreit elengedi”, tette hozzá, az izraeli börtönökben lévő palesztinokra utalva.

Az utóbbi napokban a sajtóban olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Izrael és a Hamász, az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom közvetítésével, megbeszéléseket kezdett egy esetleges tűzszünetről, mely több ezer, izraeli börtönökben biztonsági okokból raboskodó palesztin elengedéséért cserébe magában foglalná a túszok elengedését is.

Mindeközben a Gázai övezetben és Ciszjordániában is aktív terrorszervezet, az Iszlám Dzsihád főtitkára, Zijád en-Nahala azt közölte, a tűzszüneti megállapodásig és az izraeli csapatkivonásig nem vesznek részt semmilyen, a túszok elengedését célzó kezdeményezésben, emellett „a palesztin nép jogait biztosító politikai megoldást” sürgetett.

(MTI)

The post Netanjahu: Az izraeli hadsereg nem vonul ki a Gázai övezetből first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed