Next Top Model Hungary: összeomlottak a lányok, mikor kiderült, átformálják a frizurájukat

Nemcsak a kiesés hozott drámát a Next Top Model Hungary vasárnapi részében, hanem a 15 perces profi fotózás is, amin a lányoknak először részt kellett venniük. Ehhez azzal az ötlettel állt elő a zsűri, hogy mindenkinek felfrissíttették a külsejét: volt, aki hajfestést kapott, másoknál pedig komoly frizuraváltoztatások is voltak az ollónak köszönhetően.

A modellaspiránsok felemás módon fogadták ezt, néhányan nagyon korán összetörtek:

Polgári Léda Anna sírva fakadt a hajvágás előtt.
Hawától rövid hajat kértek a fotózásra, az ő tincseiből alaposan vágni kellett: nem is bírta idegekkel, úgy összetört, hogy Ördög Nórának kellett biztatnia.
Naledi tincseit is eltüntették, aminek amiatt nem örült, mert rövid haja miatt sokat bántották korábban, így kvázi védekezésből növesztett hosszú hajat, ami a védjegye lett.

Az adás végén egyébként két kieső is volt:

Kapcsolódó
Next Top Model Hungary: két lányt is hazaküldött a zsűri
Így tizennégyen maradtak versenyben.

The post Next Top Model Hungary: összeomlottak a lányok, mikor kiderült, átformálják a frizurájukat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed