Olimpiai kvótát szereztek a magyar gyorsváltók

A dohai világbajnokság vasárnapi versenynapján eldőlt, hogy a magyar 4×100 méteres férfi és női gyorsváltó is indulhat a párizsi olimpián.

Az idei vizes vb mellett a 2023-as fukuokai eredmények alapján kialakult sorrenddel lehetett kvótát szerezni a nyári olimpiára, a női váltónak pedig tavaly annyira jó volt az ideje, hogy medencébe sem ugrott Dohában, ott lesz Párizsban. A férfi 4×100 méteres váltó viszont Szabó Szebasztián, Mészáros Dániel, Jászó Ádám, Németh Nándor összeállításban rajthoz állt és bár nem javított a saját idején, az MTI beszámolója szerint így is kvótát szerzett.

Vasárnap kezdődtek el a vizes világbajnokság medencés úszóversenyei, vagyis rögtön a nyitónapon már olimpiai kvótát ünnepelhetett a magyar csapat.

Ami az egyéni számokat illeti, elsőként Sebestyén Dalma ugrott medencébe 200 méter vegyesen, visszafogott úszással végül 2:14.27 perces idővel a 14. helyen jutott az elődöntőbe, de utólag elmondta, hogy szándékosan tartalékolta erejét. Négyszáz gyorson a 17 esztendős Pádár Nikolett a karrierje második legjobb eredményét érte el 4:09.21 perccel, ezzel kilencedik lett, azaz első számú tartalékja a finálénak.

Férfi 400 méter gyorson hat előfutamot is rendeztek, az ötödikben kapott helyet Rasovszky Kristóf, aki 3:46.77-es idővel csapott célba, ami a 11. helyre volt elég. Ötven méter pillangón Szabó Szebasztián 23.35 másodperccel kilencedikként került az esti elődöntőbe.

Kapcsolódó

The post Olimpiai kvótát szereztek a magyar gyorsváltók first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed