Friss Hirek

Orbán szárszói beszédét vetítették le

Orbán Viktor 2008-as szárszói beszédet vetítették le, aminek az eléjéből a fütty miatt sokat nem lehet érteni. Orbán 2008-ban a többi között azt mondta a Grúziával szembeni orosz agresszióról: „Egyenesen kell beszélni, ez katonai agresszió, nem az oroszbarát politika szolgálja a magyar érdeket.”

Az akkor ellenzékben lévő politikus azt mondta: bennünket ’56 miatt különösképpen terhel a kötelesség, ezért, amikor egy független államot az oroszok katonai agresszióval megtámadnak, akkor nekünk világosan, egyenesen és helyi erkölcsi alapállást elfoglalva érdemes megszólalni. „A tőlünk nyugatra lévő országokban volt az a szokás, legyen akár szó a ’68-ról vagy ’56-ról, hogy az első reakciója a Nyugatnak nem az, hogy azonnal és határozottan elítéli az agresszort, hanem mintegy megértő szimpátiával mentségeket keres a számára, hogy miért tette, amit tett.”

The post Orbán szárszói beszédét vetítették le first appeared on 24.hu.


Exit mobile version