Friss Hirek

Orbán Viktor Tusványosra is békemisszóba megy

Orbán Viktor békemissziójának fontos állomása lesz Tusványos, ahol jövő szombaton mond beszédet, jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Németh szerint a magyar miniszterelnök nemzetközi békemissziója már most is sikeres, sőt „egyedülálló az a visszhang, amelyet kiváltott”. A fideszes politikus alig néhány órával azután hogy az unió számos országa bojkottot hirdetett a magyar uniós elnökségi rendezvényeire, azt mondta, érzékelhető a trendfordulat a békenarratívákban, és egyre erőteljesebb visszhangot kap, hogy nem lehet katonai megoldásban gondolkodni, hanem diplomáciai megoldásra van szükség.

Németh a magyar uniós elnökséggel kapcsolatban különösen fontosnak nevezte, hogyan tudnak Magyarország arculatán javítani, szembeszállni a Magyarországot sújtó előítéletekkel, amelyek a magyar politikát érintik. Közölte: elmondják majd, hogy a tűzszünetre vonatkozó javaslatuk nem szolgál orosz érdeket. Szemben Olaf Scholz német kancellár kijelentésével, nem az ukrán kapitulációt célozzák, hanem az esélyt arra, hogy Ukrajna szuverén, demokratikus országgá válhasson – mondta. Úgy látják, ennek esélyei a háború elhúzódásával napról napra romlanak.

A szabadegyetemet július 23-28. között rendezik meg, és idén a Jobb pályán lesz a mottója.

The post Orbán Viktor Tusványosra is békemisszóba megy first appeared on 24.hu.


Exit mobile version