Plakátrongálás miatt vettek őrizetbe egy szigetszentmiklósi férfit – közölte a rendőrség kedden a honlapján.
A tájékoztatás szerint a Készenléti Rendőrség járőrei 2024. május 20-án 20 óra körül Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton figyeltek fel egy férfira, aki egyik kezében egy doboz sörrel éppen egy választási plakátot tépett le. A rendőrök megállapították, hogy nem az volt az első; egy két kilométeres szakaszon összesen 77 plakátot szakított le, amivel mintegy 300 ezer forint kárt okozott.
A 39 éves szigetszentmiklósi lakost előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A férfi beismerő vallomást tett és az is kiderült, hogy hasonló bűncselekmény miatt a lakóhelyén is folyik ellene eljárás, a gyanúsítottat a ferencvárosi rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
The post Őrizetbe vettek egy férfit, aki választási plakátokat tépett le Budapesten first appeared on 24.hu.