Ősi kincseket találtak a Bükkben

Izgalmas leletek kerültek elő a Bükk északnyugati peremén található Dédestapolcsány-Verbce lelőhelyen – írja a Heritage Daily. A környéken egy kora vaskori földvár és település maradványai terülnek el, a bizonyítékok alapján a helyszín különböző kultúrák metszéspontjában feküdt. Az i. e. 7. században a földvárat a pontuszi szyeppéről (a mai Ukrajna és Dél-Oroszország területéről) származó szkíták rombolták le, erről több száz korabeli nyílhegy, valamint elszenesedett maradványok tanúskodnak.

2020 óta az ásatások során több száz vas-, bronz- és aranyleletet fedeztek fel erre. A régészek vaskohászatból származó anyagokat is találtak, ez arra utal, hogy Dédestapolcsány-Verbce jelentős vasfeldolgozó központ volt.

2024 szeptemberében az ELTE BTK Régészeti Intézetének vezetésével egy nemzetközi csapat a szkíták által elpusztított építmények további nyomaira bukkant, emellett olyan lakóházakat is feltárt, amelyek háztartási tárgyakat és megóvási céllal elrejtett értékeket őriztek.

A legjelentősebb felfedezés egy több mint 60 bronz- és vastárgyból, többek között díszes ékszerekből és lószerszámokból álló leletegyüttes.

A tárgyak közül több délkelet-európai kultúráktól származik, különösen a Balkán térségéből. A felfedezések új betekintést nyújtanak a korabeli kereskedelembe és kulturális kölcsönhatásokba, valamint a település pusztulásához vezető konfliktus világába.

The post Ősi kincseket találtak a Bükkben first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed