„Otthon már alig látom, legalább a színpadon megbeszélhetjük a családi ügyeket” – színre viszi az életét Nagy Ervin és Borbély Alexandra

2023 szeptember végén indult a MOMkultban az Egy életem című produkció, amely során híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy stand up este keretein belül meséljék el az életüket. Eddig Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Szabó Kimmel Tamás, Szinetár Dóra és Grecsó Krisztián író állt a nézők elé, májusban pedig Nagy Ervin és Borbély Alexandra is színre viszik az életüket.

A színész páros a lapunkhoz eljuttatott közlemény ígérete szerint egy megkomponált színházi este formájában, sok-sok humorral és öniróniával mesél majd az életéről.

Bevallom, nem szeretek a férjemmel dolgozni. Erről biztos mesélek az Egy életünkben. Viszont a kihívásokat nagyon szeretem. Másik fontos motivációm volt, hogy mivel a „világmegváltása” miatt otthon már alig látom Ervint, legalább a színpadon megbeszélhetjük az aktuális családi ügyeket

– mondta Borbély Alexandra a közös munkáról. „Valójában tíz éve próbáljuk ezt a darabot otthon. Reméljük, a színpadon is siker lesz. Én azért várom ezt az előadást, mert abban reménykedem, hogy itt talán egyszer-egyszer enyém lehet a végszó” – replikázott Nagy Ervin, mintegy előrevetítve a közös előadás hangulatát.

Az előadás írója a Margó-díjas Fehér Boldizsár, aki forgatókönyvíróként a Nagykarácsony és a Sohavégetnemérős című filmeket jegyzi, illetve maga is gyakorlott stand upos, rendszeresen fellépője a Dumaszínháznak.

A stand up est premierje május 23-án 19 órától lesz a MOMKultban.

The post „Otthon már alig látom, legalább a színpadon megbeszélhetjük a családi ügyeket” – színre viszi az életét Nagy Ervin és Borbély Alexandra first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed