A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány sajtóközleményben tudatta, hogy a szervezet kuratóriumának éléről távozik Palkovics László elnök – írta a Kisalföld. Az indoklás szerint az egykori technológiai és ipari miniszter azért hozta meg ezt a döntését, hogy segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval.
Mint írták, az Alapítvány működésnek zavartalansága érdekében a soron következő, október végére tervezett tisztújító kuratóriumi ülésig ellátja a munkáját Palkovics. Az alapítvány, sajtóközleményében, úgy fogalmaz:
A lemondásának indoka és célja, hogy ezen gesztusával – mint a felsőoktatási modellváltást irányító volt miniszter – segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az Európai Unióval, az egyébként súlyosan jogszerűtlen és méltánytalan, a KEKVA egyetemeket sújtó szankciók megszüntetése érdekében.
Hozzáteszik:
Ebben a politikai vitában sajnos a tudományos teljesítményüktől függetlenül céltáblává váltak a közéleti szerepet vállalók, adott esetben miniszterek. Továbbra is segíteni kívánja a győri Széchenyi István Egyetem fejlődését, amely fennállásának legsikeresebb korszakát éli részben éppen a modellváltás miatti fejlesztések okán.
Palkovics 2022-ben vette át az alapítvány vezetését. A győri egyetemet fenntartó szervezet egyike annak a 35 vagyonkezelő alapítványnak, amelyeket állami feladatok kiszervezése nyomán hozott létre a kormány 2020–2021-ben, s egyúttal több ezer milliárd forintot is elhelyezett ezeknél a szervezeteknél.
A volt miniszter nem csupán az alapítvány vezetését vette át. Az alapítvány tulajdonába került számos olyan értékes állami vállalat is, ami korábban az ő miniszteri portfóliójába tartozott. Így a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz került, például, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., amelyet korábban a Palkovics-féle tárca azzal a céllal alapított, hogy az autó- és motorsportban erősítse Magyarország pozícióját. Az alapítvány részesedést kapott olyan nagy értékű cégekben is, mint a Rába Járműipari Holding Nyrt., illetve a Győr-Pér Repülőtér Kft.
A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumából eddig hárman léptek ki: Szijjártó Péteren és Palkovics Lászlón kívül néhány napja Győr leváltott polgármestere, Dézsi Csaba András is távozott, a fideszes városvezető lemondását Palkovics László erősítette meg a Telexnek.
Mint a 24.hu korábban feltárta, Palkovics László a győri egyetem kuratóriumi vezetőjeként tető alá hozta a tökéletes NER-üzletet:
The post Palkovics László lemondott a győri egyetem kuratóriumának elnöki posztjáról first appeared on 24.hu.