Az elmúlt száz év legnagyobb könyvadományát kapta a minap a Magyar Tudományos Akadémia (MTA): a hatvannégy kötetből álló, 15. századi ősnyomtatványokat és 16. század eleji köteteket tartalmazó kollekciót két magánszemély ajándékozta az éppen 200 éves intézménynek. Jótékonykodik a nemzeti nagytőke? Netán vezető magyar üzletember lépett Széchenyi István és Teleki József nyomdokaiba? Esetleg a kommunista diktatúra elől külföldre elmenekült arisztokrata család leszármazottai tettek a nagy elődökhöz méltó felajánlást? Egyik sem. A 47 millió forintba került gyűjteményt egy nyugdíjas értelmiségi házaspár, Rozsondai Marianne és Béla vásárolta meg, majd ajándékozta az MTA-nak. Adventi történet a tudományos akadémia Philemon és Baucis házaspárjáról.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a Lánchíd pesti hídfőjénél több mint 150 éve álló palotájának homlokzatáról több feliratot is leolvashatnak az örökké siető pesti polgárok. „Nemzeti részvét emelte” – így szól az egyik. A régies kifejezés persze nem a temetői kondoleálásra, hanem az összefogásra utal. Arra, hogy az MTA székháza közadakozásból készült, s így épült fel 1864-re. Egy másik felirat pedig arra emlékeztet, hogy a Magyar Tudós Társaságot „Hazafiak alapították” 1825-ben – azaz nem pápai döntés, királyi kegy vagy császári akarat hozta létre, mint számos más európai akadémiát.
Idén emlékezik meg tehát az MTA alapításának kétszázadik évfordulójáról. Arról, hogy az életének értelmet kereső kvietált huszárkapitány, a magát magyar hazafinak tartó, ámde nyelvünket akkor még törve beszélő gróf, bizonyos Széchenyi István 1825. november 3-án ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét a pozsonyi országgyűlésen egy magyar tudós társaság létrehozására. A nemes egyéni gesztusokban is megnyilvánuló nemzeti összefogás a kezdetektől kísérte az MTA működését. Első elnöke, gróf Teleki József például harmincezer kötetes családi bibliotékáját az Akadémiának és a haza polgárainak használatára ajándékozta; a gyűjtemény része volt 400 ősnyomtatvány (azaz 1450 és 1500. december 31. között megjelent nyomtatott könyv) is. Ez a Teleki-féle adomány lett az alapja az intézmény máig működő könyvtárának. Háborúk, rendszerváltások, válságok, politikai és társadalmi viharok jönnek-mennek, de Széchenyi, Teleki és számos neves, illetve névtelen reformkori hazafi szelleme ma is él. Bizonyíték erre, hogy a kétszáz éves Akadémia az elmúlt évszázad legnagyobb könyvadományában részesült. Hatvannégy kötetből álló, 15. századi ősnyomtatványokat és 16. század eleji nyomtatott könyveket tartalmazó kollekciót kapott ajándékba két magyar polgártól.
Hétfőn egy ünnepélyes akadémiai rendezvényen hivatalosan is bemutatták a szélesebb nyilvánosságnak a páratlan ajándékot.
Jótékonykodik a nemzeti nagytőke? Netán vezető magyar üzletember lépett a legnagyobb magyar nyomdokaiba? Esetleg a kommunista diktatúra elől külföldre elmenekült arisztokrata család leszármazottai tettek a nagy elődökhöz méltó felajánlást? Egyik sem.
A nemes ajándékozás ötlete egy aprócska, diszkrét, a budai vár alatt meghúzódó polgári lakásban született meg, ahol a falakon függő képeket és metszeteket biztos ízléssel válogatták össze. A szépirodalomtól, művészeti albumoktól és természettudományos szakmunkáktól roskadozó könyvespolcokon pedig nem halmoztak fel ezernyi mütyürt – ez is jelzi, hogy a lakás gazdái bizony nem díszként tekintenek az ezernyi kötetre, hanem rendszeresen forgatják azokat.
Rozsondai Marianne-nál és Rozsondai Bélánál vagyunk vendégségben, ők ajándékozták a páratlan gyűjteményt a Magyar Tudományos Akadémiának. Tisztában voltak azzal, hova kerülnek a kötetek, hiszen Rozsondai Marianne könyvtörténész egész pályáját az MTA Könyvtár Kézirattárában és Régi Könyvek Gyűjteményében töltötte: 42 éven keresztül vigyázta, kutatta, gyarapította a nemzetközi összehasonlításban is jelentős gyűjteményt. Férje az elméleti kémia professzora volt, de 1995-ös nyugdíjba vonulása után szinte új szakmát tanult ki. Rozsondai Béla kutatásaihoz már az ötvenes évek végétől használt számítógépet, így be tudott segíteni a digitalizálással éppen csak ismerkedő akadémiai könyvtárnak. „Jól jött a sok bölcsész közé egy természettudományos végzettségű szakember a maga logikus gondolkodásával” – mondja finom mosollyal Rozsondai Marianne, amikor a nem mindennapi családi-szakmai együttműködésről kérdezzük.
Közel két évtizedes munkájuk nemes gyümölcsöt hozott: együtt készítették el a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára ősnyomtatványainak 2013-ban megjelent katalógusát. Az angol nyelvű, aprólékos, minden egyes példányról minden érdemi információt közlő munkát szerte a világon használják a szakemberek. A könyvtörténészek, filológusok hálózata globális, kutatásaikhoz nélkülözhetetlen egy jól szerkesztett katalógus, amelynek segítségével pontosan tudják, a világ mely pontján őriznek bizonyos ritka kiadványokat, s azok milyen jellegzetességekkel bírnak.
De honnan ez az elkötelezettség a ma emberének érthetetlen nyelveken (például latinul) és szinte felfoghatatlanul különböző kulturális környezetben készült könyvek iránt? „Latin és könyvtár szakos voltam az ELTE-n, megfogott a régi könyvekkel foglalkozó speciálkollégium. Csapodi Csaba nemcsak tanárom volt, de aztán az MTA Könyvtárában főnököm is lett” – meséli Rozsondai Marianne, hogyan vezette be őt a szakma rejtelmeibe a neves Corvina-szakértő. E terület olyan speciális szaktudást igényelt, hogy még a kommunista diktatúra is megtűrt bizonyos burzsoá-klerikális csökevényeket. Az egykori premontrei szerzetest, a címer- és pecséttani szakértő Kumorovitz L. Bernátot az ötvenes években kidobták egyetemi állásából, értelmiségi segédmunkákból élt, de 1959-től ismét taníthatott az ELTE bölcsészkarán.
Rozsondai Marianne tőle sajátíthatta el a már akkoriban sem tömegsport latin nyelvű oklevélolvasás szakmai fortélyait.
Már beszélgetünk egy ideje, de még mindig nem értjük: a nyugdíjas értelmiségi házaspár ugyan miként tett szert az MTA-nak ajándékozott jelentős könyvgyűjteményre? „Lőrincze Péter üzletember, a Trigránit volt alelnöke a régi könyvek szerelmese. Többször kikérte véleményemet egy-egy értékes ősnyomtatványról, így barátkoztunk össze. Úgy alakult, hogy amikor megtudtam, eladná a gyűjteményét, nekünk pont felszabadult a bankban lekötött megtakarításunk. Felvetettem Péternek, hogy mi szívesen megvennénk a könyveket és rögtön az Akadémiának is ajándékoznánk. Férjemmel megbeszéltük, hogy megélünk a nyugdíjunkból, miért ne fordítanánk nemes célra azt, amink van?” – meséli Rozsondai Marianne. A házaspárnak nem született gyermeke, soha nem éltek nagy lábon, két szenvedélyük volt: az utazás és a könyvek. Úgy gondolták azonban, hogy egy életen át félretett megtakarításaiknak a közösséget kell szolgálniuk – s ebben férj és feleség teljesen egyetértett. Lőrincze Péter is belement az alkuba. Rozsondaiék végül 47 millió forintért vásárolták meg a Magyarországon egyedülálló gyűjteményt.
Más kor gyermekei vagyunk, e főurakhoz méltó, sőt rajtuk túlnövő nagyvonalúság nehezen fér a fejünkbe. „Tudja, volt munkahelyem, a Kézirattár egy része az MTA főtitkárának egykori irodája helyén működik. Ott dolgoztam, ahol annak idején Arany János is. Ez a múlt kötelez” – zárja rövidre a témát Rozsondai Marianne.
Intézményi hűség állt tehát a nemes gesztus mögött, amelynek felméréséhez tudni kell, hogy Magyarországon összesen három és félezer ősnyomtatvány található, hétezer példányban. Ezek felét a három legnagyobb hazai gyűjteményben, az Országos Széchényi Könyvtárban, a budapesti Egyetemi Könyvtárban és a Magyar Tudományos Akadémián őrzik. A korai könyvnyomtatás még a kézzel írt kódexekkel rokonítható jellegzetessége, hogy a példányok különböznek egymástól: a kötés, az illusztrációk, az utólag befestett iniciálék eltérései, egykori tulajdonosok bejegyzései minden ősnyomtatványt egyedivé tesznek. Kulturális értékük mellett tanúi a világot megváltoztató könyvnyomtatás elterjedésének – az addig kézzel írt kódexek előállításának drága, lassú és hosszú folyamatát jelentősen leegyszerűsítette, lerövidítette, egyben a munkákat korlátlanul sokszorosíthatóvá tette az akkor új technika. „Johannes Gutenberget az évezred emberének választották. 1455 körül Mainzban nyomatott 42 soros Bibliája, amelyből összesen 48 példány maradt fenn, örökre megváltoztatta a tudás átadását és reprodukálását” – mondja Rozsondai Marianne. Olyan erővel, hogy érezzük: ez nem csupán a könyvtörténész hivatalból felmondott álláspontja, hanem egy elkötelezett értelmiségi krédója is.
Az MTA-nak ajándékozott művek listáját böngészve könnyen átragad ránk vendéglátóink lelkesedése. A hatvannégy kötet többek között Róma, Velence, Nürnberg, Strasbourg nyomdáiból származik. Ókori klasszikusok (például Arisztotelész, Seneca, Ovidius) mellett Aquinói Tamás, Szent Ágoston egyházatyák, a reneszánsz humanista Petrarca vagy a magyar szívnek különösen kedves Temesvári Pelbárt. „A ferences szerzetes volt a magyar középkor legjelentősebb írója-hitszónoka: Laskai Osváttal és Janus Pannoniusszal együtt ő a három 15. századi magyar szerző egyike, akit külföldön is jól ismernek” – magyarázza vendéglátónk.
A kollekció jelentőségét növeli, hogy a 64 kiadvány jelentős része ősnyomtatvány. Kilenc pedig korai antikva, azaz a nyomdát 1501 és 1510 között elhagyott mű. A kollekcióból 46 kötet eddig nem volt meg az MTA-ban, 15 pedig egyáltalán nincs meg magyarországi közgyűjteményben – azaz jelentősen gazdagodott a hazai kulturális örökség. „Egyik kedvencem Josephus Flavius zsidó származású római történész Zsidó háború című munkája, amelyet a német származású itáliai nyomdász Arnold Pannartz jelentetett meg 1475-ben. Flavius munkájának Pannartz-féle kiadásából a világon mindössze 38 létezik és mindegyik példány kicsit más” – magyarázza lelkesen Rozsondai Marianne. Valóban, a kollekció minden kiadványa egyedi, az eredeti kötések, a korabeli tulajdonosok jelzései, a használók kézírásos bejegyzései fontos adalékokkal gazdagítják tudásunkat például Mátyás király budai udvari kultúrájáról vagy Esterházy Miklós nádor és a hozzá hasonló főurak, az egyes kötetek néhai tulajdonosainak könyvtárairól. Így már érthető, hogy a gyűjteményről szólva annak hivatalos bemutatásakor Freund Tamás akadémiai elnök Horatiust idézve lelkesen kijelentette: a házaspár nemes gesztusát „ércnél maradandóbban” őrzi meg a tudós testület.
Elkötelezettségét azzal is megpecsételte, hogy az MTA az adományozók előtti tisztelgésül a gyűjteményt Collectio Rozsondaiana névvel látta el.
Az emelkedett hangulat ellenére nem álljuk meg, hogy ne kérdezzünk rá: az ajándékozás válasz az MTA-t kommunistázó, azt haszontalannak beállító, kormányzati holdudvarból érkező támadásokra? „Ezek a vélemények alapvetően személyes sértettségekből fakadnak. Emberek vagyunk, az akadémikusok megválasztásánál lehetnek intrikák, fúrások, versengések – de ilyenek melyik emberi közösségben nincsenek? Fájnak nekem ezek a támadások, mert az Akadémia egyszerre tudós testület és kétszáz éve halmozódó szellemi javak őrzője. Széchenyi István kétszáz évvel ezelőtt a magyar nyelv művelésére hozta létre ezt az intézményt, s az MTA ma is a nemzeté. Vigyázzunk rá!” – összegez Rozsondai Marianne.
Miközben készülnek a fényképek, arra gondolunk: nemcsak az Akadémiának, de az egész magyar kultúrának, közéletnek is jót tenne az idős párból áradó önzetlenség, nagylelkűség és visszafogottság. Van mit tanulnunk az MTA Philemonjától és Baucisától.
Nyitókép: Rozsondai Marianne és férje a Magyar Tudományos Akadémián 2025. december 8-án (fotó: MTA/Szigeti Tamás)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
