Benyújtotta lemondását Forró Krisztián, Peter Pellegrini köztársasági elnök nemzetiségi tanácsadója, miután december 23-án a szlovák államfő aláírta a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését bűncselekménnyé nyilvánító törvénymódosítót.
A mai elnöki döntés után nem is dönthettem volna másként
– írta aznapi Facebook-bejegyzésében Forró. Döntését így indokolta: „Számomra a közéleti szolgálat csak akkor vállalható, ha minden körülmények között összhangban marad az elveimmel: jogbiztonság, tisztelet és a közösségünk méltósága.”
Hozzátette, hogy a munkát nem hagyja abba: „továbbra is kiállok a felvidéki magyarok és minden nemzeti közösség mellett – tisztán, nyíltan, következetesen. A tisztség elmúlik, az elvek maradnak” – írta.
Peter Pellegri köztársasági elnök a Ma7 információi szerint tudomásul vette Forró Krisztián lemondását, és köszöni az eddigi munkáját.
Mi történik a Benes-dekrétumokkal Szlovákiában?
A szlovák kabinet átvitte a parlamenten a törvénymódosítást, amely féléves börtönnel büntetné a Benes-dekrétumokat bírálókat. A dekrétumok tették lehetővé, hogy 1945 után a kisebbségek ingatlanjait elkonfiskálják, és e gyakorlat máig nem szűnt meg teljesen. Ezt a törvénymódosítót írta alá a héten Pellegrini, így innentől kezdve bűncselekménynek minősül Szlovákiában a Benes-dekrétumok megkérdőjelezése.
A szlovák földhivatalnál a mezőgazdasági földek és az erdőterületek kisajátításakor az állam arra hivatkozik, hogy a jelenlegi tulajdonosoktól nyolcvan évvel ezelőtt, a Benes-dekrétumok alapján el kellett volna venni a földeket. És mivel akkor ez nem történt meg, most tőlük, illetve örököseiktől konfiskálják el az ingatlanokat.
Az ügy hátteréről – érintve Robert Fico és fia csillapíthatatlan ingatlanvásárlási kedvét is – itt írtunk részletesen.
The post Pellegrini döntése miatt lemondott nemzetiségi tanácsadói tisztségéről Forró Krisztián first appeared on 24.hu.