Pénteken kezdődik az ország legnagyobb kocsonyafesztiválja

Február 14-én kezdődik a zenei és kulturális programokat is felvonultató miskolci Kocsonyafesztivál, amely a szervezők szerint a legnagyobb és legizgalmasabb lesz az eddigi rendezvények közül.

Az ingyenes fesztivál pénteken fél háromkor kezdődik a Szent István téren felállított Nagyszínpadon. A kocsonyafesztiválon többek között koncertezik majd a Bohemian Betyars, az Irie Maffia, Dzsúdló, a Blahalouisiana, a Follow the Flow és a Tankcsapda is. Mellettük olyan helyi zenekarok is színpadra lépnek, mint a Backdoor People, az Ildi Rider vagy a Rock Heaven.

Idén a fesztivál új színpaddal bővül, így már négy helyszínen várják a közönséget: a Szent István téri Nagyszínpadnál, az Erzsébet téri Miskolc színpadnál, a Szinva teraszon található Retro színpadnál és a Mancs térnél felállított Royal színpadnál – közölték a szervezők.

A koncertek mellett a fesztivál humoristák előadásainak, gyermekprogramoknak és néptáncelőadásoknak is helyszínt biztosít, emellett a Szerelmesek Terén páros játékkal is várják az érdeklődőket. Az eseményen a Nagy Békafutamot is újra megrendezik, így a Szinva patakon újra versenybe szállhatnak a Kocsonyafesztivál gumibékái.

A Csengey-kert idén egy disznótoros vigasságnak és termelői napnak is otthont ad a fesztivál ideje alatt, a Szinva teraszon pedig civil szervezetek is várják majd a rendezvényre érkezőket. A háromnapos Kocsonyafesztiválon a színpadokon kívül a vásári forgatag fellépői szórakoztatják majd a látogatókat, akik Képes Tibor Karnevál című kiállítását is ingyenesen megtekinthetik.

Kapcsolódó
Így lesz szinte átlátszóan tiszta a kocsonya
Mutatjuk, hogyan érhetjük el a kívánt hatást.

The post Pénteken kezdődik az ország legnagyobb kocsonyafesztiválja first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed