Friss Hirek

Pénzt gyűjtenek a perköltségre a súlyos sérülést elszenvedő asszonynak, aki beperelte az önkormányzatot, de elutasították a keresetét

Pénzgyűjtést indított Tompos Márton, a Momentum elnöke egy lenti asszony megsegítésére. Erről és Éva történetéről egy Facebook-posztban számolt be az ellenzéki politikus.

Mint írja, az asszony két évvel ezelőtt a Zala vármegyei Lenti melletti kerékpárúton tanította az unokáját biciklizni. Az építés óta nem volt felújítás, így a centiméteres szélességben szétrepedt aszfalt közé nőtt a fű. „Egy sima udvariassági lehúzódásból aztán egy családi trauma lett, ugyanis Évi rollerének a kereke beakadt a repedésekbe, ő pedig a korláton átesve az árokba zuhant az unokája szeme láttára. Felső karcsontja szilánkosra tört, idegi károsodással.”

Tompos Márton Facebook-oldala

Tompos a posztjában leírja, hogy a baleset következményeként az asszonyt 11 napig ápolták kórházban, majd 8 hónapos rehabilitáció következett, ám a baleset miatt Éva elvesztette a munkáját és rokkantnyugdíjas lett.

Amikor elég lelkierőt össze tudott gyűjteni, elment a bicikliút kezelőjéhez – a lenti önkormányzatához – segítségért és kárpótlásért, amitől elzárkóztak. A vége pereskedés lett, az önkormányzat pedig budapesti ügyvédeket bízott meg, elég vaskos pénzösszegért. A történet végét ismerjük: a kisember nem nyerhet az állampárttal szemben. Hiába tudták, hogy Évi kispénzű rokkantnyugdíjas, több mint 4 millió forint perköltség fizetésére kötelezték, aminek első része – 1,7 millió forint – 10 napon belül esedékes. Ez persze sima példastatuálás: az állampárt nem kegyelmez. Ha azt mered állítani, hogy elrontottak valamit, ha igazságszolgáltatást szeretnél velük szemben, ha ellen mersz szegülni, nincs könyörület

– fogalmaz Tompos.

Közölte azt is, hogy a Momentum jogászai már felvették a kapcsolatot az ügyvédekkel, és pénzbeli segítséget is adnak az asszonynak. Posztja végén a pártelnök azt a számlaszámot is megadja, amelyre várják a segítő adományokat.

The post Pénzt gyűjtenek a perköltségre a súlyos sérülést elszenvedő asszonynak, aki beperelte az önkormányzatot, de elutasították a keresetét first appeared on 24.hu.


Exit mobile version