Friss Hirek

Péterfy Bori: a Rákay-film egy nézhetetlen fos, de ez nem a színészek hibája

A Telex After műsorának adott több mint egyórás interjút Péterfy Bori: a beszélgetés során a válása, a férfiaknak többet elnéző szórakoztatóipar, illetve a Rákay Philip és Szente Vajk közös filmjeként emlegetett Most vagy soha! is szóba került.

Az adásban többek közt elhangzott:

ha nőként valaki a karrierjét tartja elsőrendűnek, akkor máris önző,
ma már nem lehetne megcsinálni azt a műhelymunkát, amit ők a Krétakörben, Schilling Árpád vezetése alatt töltött tizenkét évben (1996-2008) végigvittek,
a rendezők nem pályáznak, hiszen kevés pénzt kapnak, és abból lehetetlen kifizetni a színészeket, vagy elvonulni hetekre,
a színészek inkább egy kereskedelmi sorozatban vállalnak szerepet, különben éhenhalnak, vagy inkább elmennek valami hétköznapi dolgot csinálni, több forrásból összegyűjtve azt a pénzt, ami a lakbérhez kell,
a szórakoztatóiparban még mindig jelen van a kettős mérce, a férfiaknak nagyobb a mozgástere,
Vidnyánszky Attila undorítóan kommunikálta a Nemzeti Színházban történt balesetet, hiszen ha egy díszlet veszélyes, akkor arról nincs mit beszélni, és vállalni kell a felelősséget,
nem helyes, ha egy színész felett azonnal ítélkeznek, hiszen

Rákay Philip Petőfi-filmjében csodálatos fiatal színészek játszanak egyébként, egyáltalán nem az ő hibájuk, hogy az egy nézhetetlen fos. Hát mondjon nemet, mikor olyan körülmények között forgathatott? Én ezért nem venném elő a színészeket.

A teljes beszélgetés itt nézhető, illetve hallgatható végig.

The post Péterfy Bori: a Rákay-film egy nézhetetlen fos, de ez nem a színészek hibája first appeared on 24.hu.


Exit mobile version