Pezsgővel teli hajóroncsra bukkantak

Közel száz, a 19. századból származó pezsgőt és ásványvizet őriz egy, Svédország partjainál feltárt hajóroncs – számol be az Independent. A rakományt engedély nélkül tilos a felszínre hozni.

A roncs helyszíne 2016 óta ismert, az értékes rakományra viszont csak idén júliusban lettek figyelmesek lengyel búvárok. A mintegy 58 méter mélyen fekvő roncs a dél-svédországi Blekinge megye partjainál található.

A BalticTech búvárcsoport egy régi halászhajónak tűnő objektumot észlelt a szonárral. A csapat két tagja végül úgy döntött, lemerül, a mélyben pedig egy 19. századi vitorlásra bukkantak. A kiváló állapotú roncsnál pezsgős és ásványvizes palackokat, illetve porcelánt fedeztek fel.

A búvárok vezetője, Tomasz Stachura szerint több bor- és vízszakértő is felvette velük a kapcsolatot, ám a svéd hatóságok nem adtak engedélyt minták felhozatalára. Magnus Johansson megyei tisztségviselő kiemelte: nem szabad megbolygatni a lelőhelyet.

Amennyiben a maradványok 1850 előttről származnak, automatikusan különleges védelmet kaptak volna, de a hatóságok e nélkül is döntöttek a védelemről. Stachura korábban azt mondta, úgy vélik, hogy a rakomány a stockholmi királyi palotához vagy az orosz cár szentpétervári rezidenciájához tarthatott.

The post Pezsgővel teli hajóroncsra bukkantak first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed