Pfizer: Kötelező erejű megrendelést adott le Magyarország a jogvita tárgyát képző oltóanyagokra

Megkereste a Pfizer magyarországi képviseletét a HVG  a magyar állam által ki nem fizetett vakcinák miatti per ügyében. Az amerikai gyógyszercég azt írta, hosszú tárgyalások és elhúzódó kötelezettségszegés után jutottak arra a nehéz döntésre, hogy hivatalos eljárást indítsanak az országgal szemben.

A napokban derült fény arra a perre, melyet a Pfizer és a BioNTech indított a magyar állam ellen. A jogi lépésre azért volt szükség, mivel Magyarország 2022 novemberében az ukrajnai konfliktusra hivatkozva visszautasította a 2021-ben uniós keretszerződésben megrendelt hárommillió COVID-19 vakcina átvételét és kifizetését. Az oltóanyagok összértéke 60 millió euró.

A cég szerint ők végig rugalmasan alkalmazkodtak és mindig keresték a megoldásokat, amik könnyíthetnek az uniós tagállamok helyzetén, mint például a szállítások átütemezése, európai gyártási lánc létrehozása, valamint egy központi raktár kialakítása.

„Továbbra is együttműködünk az Európai Bizottsággal és a kormányokkal, hogy pragmatikus megoldásokat találjunk a világjárvánnyal kapcsolatos folyamatosan változó szükségletekre, mindeközben biztosítva, hogy a Pfizer és a BioNTech továbbra is eleget tegyen a COVID-19 védőoltások Európai Unióba történő szállítására vonatkozó valamennyi szerződéses kötelezettségének” – idézi a HVG a Pfizer válaszát.

The post Pfizer: Kötelező erejű megrendelést adott le Magyarország a jogvita tárgyát képző oltóanyagokra first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed