Pontyóriást fogtak az éj leple alatt a Balatonban

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászversenyt (NBBH), mely a világ leghosszabb pontyfogó versenye. A résztvevők 2024. szeptember 27. és október 5. között 186 órán át horgásznak a minél jobb helyezések reményében.

A rangos erőpróbán idén 155 csapat több mint 770 versenyzője vesz részt, akik között a verseny kzdete előtt kisorsolták a helyeket, így a viadal idején szinte minden Balaton-parti településen találkozhatunk horgászokkal.

A számos díj között a verseny legnagyobb halát kifogó csapat 500 ezer forintot kap, de ugyanennyi jár a verseny eddigi története legnagyobb halának kifogásáért is. A jelenlegi rekord 33,650 kg.

Nagy fogásokban az első naptól nincs hiány, az eddigi legnagyobb ponty a hétfőn éjjel akadt korogra: a SCS Fishing Team az Akali strand versenyhelyen a partra segített egy 31,975 kilós pontyot, ami alig másfél kilóval marad el a rekordtól.

Szomorkodásra persze nincsen oka egy csapatnak sem, október 5-ig jó eséllyel horogra akadhatnak még óriáspontyok – akár az új rekordhal is.

Kapcsolódó
Minden idők legnagyobb pontyát fogták ki a Balatonból
Ez az új hivatalos rekord a magyar tengeren.

The post Pontyóriást fogtak az éj leple alatt a Balatonban first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed
503 Service Unavailable

Service Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.

Additionally, a 503 Service Unavailable error was encountered while trying to use an ErrorDocument to handle the request.